A Heted Nap Adventisták
által tanított és gyakorolt alapelvek nyilatkozata
 

"Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus" (Efézus 2: 20)

A HN Adventista Kiadóegyesületének gőz nyomdája, Battle Creek, Mich. 1872.
 

Nyilvánosságra hozva hitünk összes pontját, kívánjuk, hogy mindenki világosan megértse, hogy nekünk nincsenek semmilyen hitpontjaink, hitvallásunk vagy szabályzatunk a Biblián kívül. Ezt a nyilatkozatot nem azért adtuk ki, hogy bármilyen hatalommal is rendelkezzünk tagjaink felett, sem azon szándékkal, hogy egyformaságot hozzon sorainkba, mint a hit egy rendszere, hanem mint egy vázlatos nyilatkozat arról, amit egyhangúlag megtartunk és megtartottunk. Gyakran szükségesnek találjuk, hogy válaszoljunk ezen tárggyal kapcsolatos kérdésekre, és néha kijavítsunk téves nyilatkozatokat, amelyek velünk kapcsolatban terjednek, és eltávolítsunk téves kifejezéseket, amelyeket azoktól hallottunk, akiknek nem volt alkalmuk megismerni hitünket és alapelveinket. Egyetlen célunk, hogy kielégítsük ezt a szükséget.

Mint HN Adventisták csak azt akarjuk, hogy állásfoglalásunkat megértsék; és mi nagyon törekszünk erre, mert sokan vannak, akik magukat adventistáknak vallják, és olyan nézeteket vallanak, amelyekkel mi nem értünk egyet, s amelyek közül néhány - hitünk szerint - az Isten Szavában kijelentett legvilágosabb és legfontosabb alapelvek kiforgatása.

Összehasonlítva más adventistákkal, a HN Adventisták különböznek egyesektől abban, hogy hisznek a halál öntudatlan állapotában, és azon bűnösök végső elpusztításában, akik nem bánták meg bűneiket. Másoktól különböznek abban, hogy hisznek Isten törvényének örökkévalóságában, amely 10 parancsolatban van összefoglalva, a Szent Lélek működésében az egyházban, és abban, hogy az advent bekövetkezésének pontos ideje nincs meghatározva. És mindtől különböznek a hét hetedik napjának mint az Úr szombatjának megtartásában, és a prófétikus iratok alkalmazásában.

Ezekkel a megjegyzésekkel kérjük az olvasó figyelmét a következő pontokkal kapcsolatban, amelyek célja, hogy egy rövid nyilatkozatban bemutassa hitünk legjellemzőbb vonásait. (Hisszük..)

I. Hogy egy Isten létezik; egy személyes, lelki lény, minden dolog teremtője, mindenható, mindentudó és örökkévaló, végtelen bölcsességben, szentségben, igazságban, jóságban, hűségben és irgalmasságban. Változhatatlan és mindenütt jelen való a Szent Lélek, az Ő képviselője által. (Zsolt. 139: 7)

II. Hogy egy Úr létezik, Jézus Krisztus, az Örök Atya Fia, aki által Isten mindeneket teremtett, és aki által mindenek fennállnak. Hogy Ő felvette Ábrahám magjának természetét az elbukott fajunk megmentéséért. Hogy Ő az emberek között lakozott, irgalommal és igazsággal teljes, példaként élve előttünk, meghalva értünk való áldozatként, feltámasztva megigazulásunkért, felvitetve a magasságba, hogy egyetlen közbenjárónk legyen a mennyei szentélyben, s tulajdon vérével vezekeljen bűneinkért - amely vezeklés messze áll attól, amely a kereszten végeztetett, s amely csak az áldozat felajánlása volt -, ez a vezeklés utolsó része munkájának, mint pap a lévitai papság példája szerint, amely előrevetítette és előremutatott Urunk mennyei szolgálatára. (Lásd III. Móz. 16, Zsid. 8: 4, 5; 9: 6, 7 stb)

III. Hogy az Ó- és Újszövetség Szentírása Isten ihletése által adatott, magába foglalva az Ő akaratának teljes kinyilatkoztatását az emberekkel kapcsolatban, és ez a hit és gyakorlat egyetlen csalhatatlan szabálya.

IV. Hogy a keresztség a keresztény egyház egy rendelete, amely a hitet és a bűnbánatot követi; egy rendelet, amely által megemlékezünk Krisztus feltámadásáról, ahogy ezáltal a cselekedet által bemutatjuk hitünket az Ő eltemetésében és feltámadásában, és abba vetett hitünket is, hogy minden szent fel fog támadni az utolsó napon; és hogy nincs semmilyen más mód, amely helyesen mutatja be ezen tényeket, csak amit a Szentírás elénk tár, tudniillik az alámerítéses keresztség. (Rm 6: 3-5, Kol. 2: 12)

V. Hogy az újjászületés magába foglalja a teljes, szükséges változást, hogy alkalmassá tegyen minket Isten királyságára; és két részből áll: először is egy erkölcsi változás, átalakulás (kidolgozottá válás), a megtérés és keresztény élet által, másodsorban egy lelki átváltozás Krisztus második eljövetelére, amely által, ha meghaltunk, feltámasztatunk romolhatatlanságban, ha élünk, átváltoztatunk halhatatlanná egy perc, egy szempillantás alatt. (Jn 3: 3, 5; Lk 20: 36)

VI. Hisszük, hogy a prófécia Isten kinyilatkoztatásának a része az emberek számára; hogy azt a Szentírás foglalja magába, mely hasznos a tanításra, II. Tim. 3: 16; hogy számunkra és gyermekeink számára íratott, V. Móz. 29: 29; hogy nincs kideríthetetlen rejtélybe burkolva, ez az, amely különösképpen Isten szavát alkotja, amely egy lámpás lábunk előtt, fény ösvényünkön, Zsolt. 119:105, II. Péter 2:19; hogy az áldások azokra mondatnak, akik tanulmányozzák azt, Jel. 1: 1-3; és hogy következésképpen Isten népének meg kell azt értenie eléggé ahhoz, hogy megmutassa nekik helyüket a világ történelmében, és különleges kötelességüket, amelyet számon kérnek tőlük.

VII. Hogy a világ történelme, a múlt meghatározott időpontjaitól kezdve, a birodalmak születése és bukása és az események kronológiai sorrendje egészen Isten örökkévaló királyságának felállításáig a prófécia számos nagy láncolatában felvázoltatott; és hogy ezek a próféciák most betöltetnek, kivéve a záró eseményeket.

VIII. Hogy a világ megtéréséről és a világi milleniumról szóló tantétel ezen utolsó idők meséje, mely szándékosan a világi biztonság állapotába ringatja az embereket, és melynek hatására az Úr nagy napja úgy fogja meglepni őket, mint az éjféli tolvaj; hogy Krisztus második eljövetele meg kell, hogy előzze - nem pedig kövesse - a milleniumot, mivel, amíg az Úr meg nem jelenik, a pápai hatalom - minden undokságával együtt - kell, hogy folytatódjon, a búza és a konkoly együtt nő, és a gonosz emberek és csábítók egyre romlottabbakká válnak, ahogy azt az Úr szava kinyilatkoztatja.

IX. Hogy az adventizmus hibája az 1844-es esemény természetére és azután megtörténtére, nem pedig az időre vonatkozott; hogy nem adatott semmilyen prófétikus korszak arra vonatkozólag, hogy kiszámítsuk a második adventet, csupán a leghosszabb korszak, a Dániel 8: 14-ben található 2300 nap, mely abban az évben záródott le, s mely által elérkeztünk ahhoz az eseményhez, amelyet a szentély megtisztításának neveznek.

X. Hogy az Újszövetség szentélye Isten (sátor)temploma a mennyben, amelyről Pál a Zsidókhoz írott levél 8. és további fejezeteiben beszél, melyben Urunk mint nagy főpap munkálkodik; hogy ez a szentély az előképe a Mózes-féle sátortemplomnak, és hogy Urunk papi szolgálata - ehhez kapcsolódva - a mintája a zsidó papok előre elrendelt szolgálatának (Zsid. 8:1-5, stb); hogy ez az a szentély, amely megtisztíttatik a 2300 nap végén. Ami ebben az esetben a szentély megtisztításának neveztetik, az - mint a mintaképben - a főpap belépése a szentek szentjébe, hogy befejezze ezekhez kapcsolódva az évi szolgálatot, és megtisztítsa a szentélyt a bűnöktől, amelyek rá lettek helyezve a szentély első részében történő szolgálat jelentése által, Zsid. 9: 22, 23; és hogy az a munka az előképben - amely 1844-ben kezdődött - rövid, de határozatlan időtartamig tart, amelynek befejeztekor a világért végzett kegyelem munkája lezárul.

XI. Hogy Isten erkölcsi törvényei ugyanazok minden emberre vonatkozóan, minden korszakban; hogy ezeket röviden a Sínai-hegyről, Jehova által mondott parancsolatok foglalják magukba, belevésve a kőtáblákba, és a frigyládába helyezve, amelyet következésképpen a "szövetség (vagy testamentum) ládájának" is neveztek (IV. Móz. 10: 33, Zsid. 9: 4, stb.); hogy ez a törvény változhatatlan és állandó, lévén, hogy a táblák másolata a frigyládában van elhelyezve a magasságban, az igazi szentélyben, amelyet - ugyanabból az okból kifolyólag - Isten szövetségládájának neveznek, mivel a 7. trombita hangzása alatt - megmutattatott nekünk, hogy - "megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában", Jel. 11:19.

XII. Hogy ezen törvény negyedik parancsolata megkívánja, hogy megszenteljük minden hét hetedik napját, melyet szombatnak neveznek, tartózkodva saját munkánktól, és teljesítve szent és vallásos kötelességeinket; hogy ez az egyetlen bibliai heti szombat (Sabbath), lévén, ez az a nap, amely az Édenkert elvesztése előtt lett felállítva (I. Móz. 2: 2,3), és amely fenn lesz tartva a helyreállított Édenben is (Ésai. 66:  22,23); hogy a tények, amelyeken a szombat intézménye megalapíttatott, csak a hetedik napra vonatkoznak, mivel azok nem igazak semmilyen más napra sem, és a kifejezések: zsidó szombat és keresztény szombat - a heti pihenőnapokra alkalmazva - emberi kitalációk nevei, valójában nem biblikusak, és jelentésben helytelenek.

XIII. Hogy a bűn embere, a pápaság, úgy gondolta, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt (Isten törvényét), Dán. 7:25-ben, és félrevezette majdnem az egész kereszténységet a 4. parancsolatra vonatkozóan. Egy reformáció próféciáját találjuk, amely megvalósul a hívők között, épp Krisztus eljövetele előtt. Ésai. 56: 1,2, I. Péter 1:5, Jel. 14:12, stb.

XIV. Hogy mivel a természetes vagy testi szív ellenségeskedésben van Istennel és az Ő törvényével, ezért ez az ellenségeskedés csak a vágyak gyökeres változtatásával tompítható, a világi elvek szentekké cserélésével; hogy ez az átalakulás a megbánást és a hitet követi, ez a Szent Lélek különleges munkája, és ez képezi az újjászületést vagy átalakulást.

XV. Hogy mivel mindenki áthágta Isten törvényét, és magától nem tud engedelmeskedni Isten jogos követelményeinek, ezért Krisztustól függünk, először is a múltunk bűneiből való megigazulásért, másodszor a kegyelemért, ami által aztán elfogadható engedelmességet tanúsítunk Isten szent törvényével szemben.

XVI. Hogy Isten Lelke megígértetett, hogy kinyilvánuljon az egyházban bizonyos ajándékokon keresztül, amelyek az I. Kor. 12-ben és Efézus 4-ben vannak pontosabban felsorolva; hogy ezek az ajándékok nem azért adattak, hogy helyettesítsék a Bibliát - amely elegendő, hogy bennünket bölccsé tegyen a megváltásra -, ahogy a Biblia sem foglalhatja el a Szent Lélek helyét; hogy a Lélek - különböző csatornákon keresztül működve - gondoskodott, hogy létezésével és jelenlétével Isten népe között legyen az idők végezetéig, hogy az ihletett szavak megértésére vezesse őket, hogy bűnbánatra ébressze őket, és átalakítsa a szívet és az életet; és hogy azok, akik megtagadják a Lelket annak helyén és működésében, egyértelműen tagadják a Biblia azon részét, amely feltárja a Szent Lélek adományozását és pozícióját.

XVII. Hogy Isten - megfelelően annak, hogy a faj minden tagjával egyformaképpen bánik - elküldött egy kiáltványt Krisztus második eljövetelének közeledtével kapcsolatban; és hogy ezt a munkát a Jelenések 14. fejezetének három üzenete szimbolizálja. Az utolsó az Isten törvényével kapcsolatos reformáció munkáját helyezi a középpontba, hogy az Ő népe teljesen elkészülhessen arra az eseményre.

XVIII. Hogy a szentély megtisztításának ideje (lásd X. pont), amely a hármas angyali üzenettel van szinkronban, a vizsgáló ítélet ideje, először a halottakra való hivatkozással, és a próbaidő lejártával az élőkre való hivatkozással; hogy meghatározza, kik méltók azok közül, akik most a föld porában alszanak, hogy az első feltámadás részesei legyenek, és kik méltók az élő sokaság közül az átváltozásra - ezek azok a pontok, amelyeknek be kell fejeződniük az Úr megjelenése előtt.

XIX. Hogy a sír, ahová mindannyian megyünk, s amelyet a zsidó seol és a görög hades szó fejez ki, a sötétség helye, amelyben nincs cselekedet, okoskodás, bölcsesség vagy tudás. (Préd. 9: 12)

XX. Hogy az az állapot, amelyre a halál alkalmával leszállíttatunk - a csend, mozdulatlanság és a teljes öntudatlanság állapota. (Zsolt. 146: 6, Préd. 9: 7, 8, Dán 12: 2, stb.)

XXI. Hogy a sír ezen börtönéből az emberiség testi feltámadás által előhozatik; az igazak az első feltámadásban részesülnek, amely Krisztus második eljövetelekor történik, a gonoszok pedig a második feltámadásban, amely az 1000 év után lesz. (Jel. 20: 4-6)

XXII. Hogy az utolsó trombitaszónál az élő igazak egy perc, egy szempillantás alatt átváltoznak, és a feltámadott igazakkal felragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral a levegőben, és mindörökké Vele legyenek.

XXIII. Hogy ezek a halhatatlanná vált személyek a mennybe ültetnek, az Új Jeruzsálembe, az Atya házába, amelyben sok hely van, Jn. 14:1-3, ahol Krisztussal ezer évig uralkodnak, ítélve a világot és a bukott angyalokat, kiutalva rájuk az ezer év befejeztekor végrehajtandó büntetést (Jel. 20:4, I. Kor. 6:2,3); hogy ezalatt az idő alatt a föld sivár és kaotikus állapotban hagyatik (Jer. 4: 23-27), ahogy az a kezdetben volt, a görög abussos szóval leírva, feneketlen mélység (I. Móz. 1: 2, Septuaginta), és hogy az 1000 év alatt ide lesz Sátán bezárva (Jel. 20: 1, 2), és végezetül elpusztítva (Jel 20: 10, Mal. 4: 1). Sátán sötét börtöne a világegyetemben általa végbevitt romlás színtere, melynek idő szabatott, és amely végezetül végső kivégzésének színtere lesz.

XXIV. Hogy az 1000 év végeztével az Úr leszáll népével és az Új Jeruzsálemmel (Jel. 21:2), a halott gonoszok feltámadnak, és a még újjá nem teremtett föld felszínére jönnek, és a város, a szentek tábora körül gyülekeznek (Jel. 20: 9), és tűz száll alá Istentől, a mennyből, és megemészti őket. Elpusztíttatik minden gyökerük és águk (Mal. 4: 1), s olyanná lesznek, mintha nem is lettek volna (Abd. 15: 16). Ebben, az Úrtól származó örökkévaló pusztításban (II. Thess. 1:9) a gonoszok elnyerik az örökkévaló büntetést, amellyel fenyegetve lettek (Mt 25: 26), ez az istentelenek kárhoztatása, a tűz, amely megemészti őket, lévén az a tűz, amelyről megíratott: "az egek és a föld, amelyek most vannak" kemencébe tartatnak, amely erejével még az alkotóelemeket is megolvasztja, és megtisztítja a földet a bűn átkának legmélyebb foltjától is. (II. Pét. 3: 7-12)

XXV. Hogy új egek és föld fog eredni Isten ereje által, a régiek hamujából, amelyek - az Új Jeruzsálemmel mint világvárossal és fővárossal - a szentek örök örökségei lesznek, a hely, ahol az igazak örökké lakozni fognak. (II. Pét. 3: 13, Zsolt. 37: 11, 29, Mt. 5:5)