Hiszel a Szentháromságban?
                    (Lynnford Beachy írása)
 
 

„Hiszel a Szentháromságban?" - ez az egyik leggyakoribb kérdés az ortodoxia meghatározásához. Mégis, amikor valóban megérted e kérdést, talán csodálkozni fogsz a saját válaszodon. Sokan azt hiszik, hogy ha valaki hisz az „Atya, Fiú, Szent Lélekben", akkor a Szentháromságban hisz. Azonban sok ember van, aki hisz az Atyában, a Fiúban és a Szent Lélekben, és mégsem Szentháromság-hívő, még ha egyesek annak is hiszik magukat. Sokkal több pont van e tárggyal kapcsolatban, amit meg kell értenünk, nem csupán hinni az Atyában, a Fiúban és a Szent Lélekben.
Manapság a világ keresztényeinek többsége vallja, hogy hisz a Szentháromságban, annak ellenére, hogy a legtöbben beismerik: nem tudják megérteni azt. Nem csodálkozhatunk - ismerve e tantétellel kapcsolatos, általánosan elterjedt zűrzavart -, hogy a Szentháromság-hívők között sok, különböző nézet létezik Istennel kapcsolatban. Több zavar származik ezzel rokon tudatlanságból: mi is valójában a Szentháromság tantétele? Sok prédikátor és egyházi vezető kerüli belevenni a prédikációba ezt a témát, mivel azt mondják, maguk sem tudják megérteni, ezért képtelenek lennének ezt megmagyarázni másoknak. Ezzel a témával kapcsolatos zűrzavar csak fokozódik e gyakran elismételt mondással: „A Szentháromság egy rejtély, amely felfogóképességünkön felül áll, és amit nem szabadna kutatnunk." Ez az oka, hogy sokan elvetik Isten megismerését, és megelégszenek pár megérthetetlen rejtéllyel, Isten ismerete helyett.
Saját tapasztalatom alapján tanúsíthatom a zűrzavart, amely ezzel a tárggyal kapcsolatban létezik. Különböző emberekkel találkoztam, akik egyből azt vallották: hisznek a Szentháromságtanban, de - egy kis vizsgálódás után - úgy találtam, hogy nézeteik nem esnek egybe a Szentháromság tantételeivel. Még inkább meglepődtem, hogy vannak - még prédikátorok is -, akik nyíltan elítélik a Szentháromságtant, de az általuk hirdetett tantétel valójában a Szentháromságtan maga vagy valami nagyon közeli változata, annak ellenére, hogy ők szeretnék azt máshogyan nevezni, mint pl. „Isten" (Istenség). Nevezhetsz egy macskát vagy kutyát akárminek, de ez sohasem fog változtatni azon tényen, hogy a macska macska marad, és nyávogni fog, nem ugatni.
Az emberekben élő zűrzavar és annak következményei megnehezítik az evangélium megértését. Ezért a továbbiakban szeretnénk bemutatni néhány Istenről kialakult nézetet, amelyek a legelterjedtebbek közé tartoznak. Ezután összehasonlítjuk őket a Szentírással. Ezek elolvasása után azonnal meg tudod majd határozni a Szentháromság tantételét, valamint a többi nézetet Istennel kapcsolatban - amelyeket néha ugyanúgy neveznek, tekintet nélkül arra, hogy azon tanok hirdetői hogyan szeretnék hívni őket, és milyen terminusokat használnak azok körülírására. Imádkozom azért, hogy ezen tanulmány elolvasása után kész legyél elfogadni a Szentírás igazságát, és elutasítani minden ember alkotta elképzelést Istennel kapcsolatban. És hogy „mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek" a ti hitetekről. (I. Péter 3:15)
Az Istennel kapcsolatos négy fő tanítás, amely a keresztények között él: a Szentháromságtan, a modalizmus (amelyet hívnak „Jézus egyedül"-nek is), az unitariánizmus és a triteizmus. Mikor részletesebben megnézzük ezen hamis, Istennel kapcsolatos  tanításokat, ne felejtsük el, hogy mindegyik tudatosan tagadja Krisztus betű szerinti fiúságát, és azt, hogy az Ő isteni halála a kereszten valóságos halál volt - semmivel sem többet hagyva nekünk, mint csupán egy emberi áldozatot a bűnökért, valamint egy nem valós elgondolást Isten szeretetéről.

A hivatalos katolikus nézőpont
Az Istennel kapcsolatos, hivatalos katolikus nézetek fő pontjait (amit nevezhetünk „hagyományos Szentháromságtannak") elfogadja a legtöbb protestáns felekezet, egy kis változtatással. Ez az egyetlen tan, amit jogosan nevezhetünk „Szentháromságtannak", mivel ők voltak az elsők, akik meghatározták ezt a tantételt. A Napjaink Katolikusainak Kézikönyvének 11. oldalán olvashatjuk a következőket:
„A Szentháromság rejtélye a katolikus hit központi tantétele. Ezen alapszik az egyház minden más tanítása…"
„Az egyház figyelmesen tanulmányozta e rejtélyt, és e tárgy felderítésének 4 évszázada után úgy döntött, hogy a következőképpen határozza meg e doktrínát: az Istenség egységében három Személy található - az Atya, a Fiú és a Szent Lélek…"
Azon elképzelés alapján alkották meg a hagyományos Szentháromságtant, miszerint  3 különálló személy található 1 lényben (szubsztanciában), akit Istennek hívnak. Majd észreveszed, hogy a „személy" és „lény" szó nem jelenti ugyanazt a dolgot, mivel három személy alkotja ezt az egy lényt. Nagyon fontos, hogy tisztán lássuk ezt a különbséget, hogy megértsük majd a különböző nézeteket Istenről. Egy lény mindaz, ami magában foglal egy egyént - a szellem, a lélek, az értelem, a tudat, az akarat és a test. A személy - ezzel szemben - teológiai körökben több különböző jelentéssel bír, amikre majd még részletesebben kitérünk e tanulmány folyamán.
Hogy meghatározzuk a hagyományos Szentháromságtant, segítségül hívom és idézek az Athanas-féle hitvallás könyvből, amelyet mint igazságot fogadtak el úgy a katolikus, mint a legtöbb protestáns egyházban. (Lásd Philip Schaff A keresztény egyház története c. könyvében, 3. kötet, 132. rész, 696.old.) Az Athanas-féle hitvallás szerzője ismeretlen, de részleteit olvasva úgy tűnik, hogy ez az írás Augustine tollából származik. Az Athanas-féle hitvallás a következőket mondja ki (részletek):

Az Athanas-féle hitvallás
 „1. Mindenki számára, aki üdvözülni fog, mindenekelőtt szükséges, hogy megtartsa a katolikus hitet.
   2. Mindazok, akik nem tartják meg teljesen és tisztán e hitet, kétségtelenül örökös pusztulásra vannak ítélve.
   3. Ez a katolikus hit: hogy mi imádjuk az egy Istent a Szentháromságban, és a Szentháromságot az egységben.
   4. Nem összekeverve (egyesítve) a személyeket, sem szétosztva a lényt.
   5. Mivel van egy személye az Atyának, egy másik a Fiúnak, és egy harmadik a Szent Léleknek.
   6. De az istensége az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek egy: a dicsőségük egyenlő, és fenségük örökkévaló…"
„15. Tehát az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szent Lélek Isten.
  16. De azért még sincs három Isten, hanem csak egy Isten."
„19. Mintha a keresztény igazság arra késztetne minket, hogy elismerjük: minden személy önmagában Isten és Úr.
  20. Így a katolikus vallás megtiltja, hogy azt mondjuk: 3 Isten van vagy 3 Úr…"
„25. És ebben a Szentháromságban egyik sincs a másik előtt vagy után: egyik sem nagyobb vagy kisebb a másiknál.
  26. De az egész három Személy együtt örökkévaló és egyenlő.
  27. Tehát, ahogy azt már az előző pontokban említettük, az Egységet a Szentháromságban, és a Szentháromságot az Egységben kell imádni.
  28. Annak tehát, aki üdvözülni fog, hinnie kell a Szentháromságban."
(Athanas-féle hitvallás, idézve Philip Schaff A keresztény egyház története c. könyvéből, 3. kötet, 132. résy, 690-693. oldal)

A hagyományos Szentháromságtan
A hagyományos Szentháromságtan azt tanítja, hogy egy Lény létezik, Akit Istennek hívnak, és Akit három Személy alkot. Mindegyike ezen Személyeknek különálló, öntudatos személy, akik egyidősek („egyik sincs a másik előtt vagy után") és pontosan egyenlőek rangban és erőben („egyik sem nagyobb vagy kisebb a másiknál"). Azonban a meghatározás továbbmegy ennél, amennyiben a hagyományos Szentháromságtanra vonatkozóan  a három személy nem „személy" a szó köznapi értelmében. Általában mi úgy gondolunk egy személyre, mint egy egyedi lényre, de ez nem azonos azzal, amit a hagyományos Szentháromságtanban a „személy" szó jelent. Ezen doktrína hirdetői akkor használják a „személy" szót, amikor Istent nevezik meg. Ez valójában nem helyes, mivel nincs olyan fogalom, amely kifejezhető lenne a „személy" szóval, valami, ami azzal a gondolattal egyenértékű, melyet Istenre vonatkoztatunk. Ezért van, hogy a legtöbb teológus szívesebben használja a görög hypostasis terminust a személy szó helyett, mivel az egy olyan szó, amely a „személy" teológiai fogalmára hivatkozik, és félúton van a puszta személyiség és a személyes lény között. E fogalmat a következőképpen magyarázzák:
„Az Istenségben létező lényről szóló tantétel a létezés egy olyan fajtáját tárja elénk, amely rendhagyó és egyedülálló, és amely megértéséhez az emberi értelem csak parányi vagy semmilyen segítséget sem kap azon analógiákból, amelyek segítenek felfogni minden mást. A szentháromsági személy (hypostasis) egy valódi lény - a létezés egy szilárd és nélkülözhetetlen formája, és nem csupán egy kisugárzás, energia vagy megnyilvánulás - , de közbülső helyet foglal el az anyag és a tulajdonság között. A szentháromsági személy nem azonos a lénnyel (szubsztanciával), mivel nem három lény létezik. Nem azonos a tulajdonsággal sem, mivel mindhárom személy azonos mértékben birtokolja az összes isteni tulajdonságot … Ennélfogva az emberi értelem hivatva van felfogni a létezés formájának fogalmát, amely teljesen egyedülálló, és amelyet nem képes semmilyen közönséges összehasonlítás vagy analógia ábrázolni." (Dr. Shedd, A keresztény doktrína története, 1. szám, 365 old., mely idézet megtalálható P. Schaff A keresztény egyház története c. könyvében, 3. szám, 130. rész, 676,677. old.)
Olyan nehéz megérteni ezt az Istenről szóló elképzelést, hogy Augustine - a katolikus egyház legtekintélyesebb írója - sem értette meg. Iróniája a dolognak, hogy Augustine-t mint szakértőt nagy tiszteletben tartják a szentháromság-hívők között. Philip Schaff azt írta: „Az atyák közül Athanasius mellett Augustine tette a legnagyobb szolgálatot ezért a dogmáért (Szentháromságtan)." (P. Schaff uo. 3. szám, 131. rész, 684. old.) És Augustine mégis azt mondta: „Ha arra kérnek fel minket, hogy definiáljuk a Szentháromság tanát, csak azt mondhatjuk: az nem ez és nem az." (Ibid. 130. rész, 672. old.)
Athanasius - a Szentháromságtan hirdetőinek egyik legkorábbi és nagyon befolyásos személye - „őszintén bevallotta, hogy valahányszor megpróbált elmélkedni a Logos isteni természetén, sehova sem jutott kimerítő és hiábavaló fáradozásaival. Minél többet gondolkodott, annál kevesebbet fogott fel, minél többet írt, annál képtelenebb volt kifejezni gondolatait."  (Gibbon, The Decline and Fall of the Roman Empire, 5. fejezet, 1. bek., mely megtalálható Alonzo T. Jones The Two Republics c. könyvének 334. oldalán)
Athanasius és Augustine - akik ketten többet tettek a Szentháromságtan megszövegezéséért, mint bárki más - mindketten beismerték, hogy nem értették meg a Szentháromságtant, és nem tudták azt definiálni.

A hagyományos Szentháromságtan illusztrálása
A hagyományos Szentháromságtant egy háromszög alakú formával jelképezik.

A hagyományos Szentháromságtan:
három személy (hypostasis) egyesülve egy lényben

A hagyományos Szentháromságtan a hivatalos katolikus tanítás, mely kimondja, hogy a Biblia Istene egyetlen lény, amelyet három öntudatos hypostasis alkot. A hagyományos Szentháromságtan-hívők a „hypostasis" görög szót használják, hogy megnevezzék, leírják a létezés egy feltételezett fajtáját, amelyet csak a Szentháromságtanban találhatunk meg, s amely félúton van a „tulajdonság" és a „lény" között - és amit nem lehet pontosabban meghatározni, mint hogy nem egy tulajdonság, és nem is egy lény. Ez a legelfogadottabb nézet (a maga zavarodottságával) Istenről a keresztények között.
A hagyományos Szentháromságtan tagadja Krisztus betű szerinti Fiúságát és valódi halálát. Tagadja Krisztus halálát, mivel azt állítja, hogy Isten isteni Fia része Istennek, és ennélfogva a halál által nem tud elkülönülni Tőle, mivel Isten nem tud meghalni. Nézzük meg, mit mond erről Augustine:
„Egyetlen halott ember sem tudja feltámasztani önmagát. Ő (Krisztus) volt az egyetlen, aki képes volt feltámasztani önmagát: Ő, akinek teste bár halott volt, önmaga mégsem volt az. Feltámasztotta Önmagát, aki Önmagában élő volt, de testében - amit fel kellett támasztania - halott. Mivel nemcsak az Atya, akiről az apostol azt mondta: "Ezért az Isten is felemelte Őt", támasztotta fel a Fiút, hanem az Úr is feltámasztotta Önmagát, a saját Testét." (Nicene & Post-Nicene Fathers 1. szám, 6. évfolyam, 656. old., Szt. Augustine „Sermons on Selected Lessons of the New Testament)
Az igaz, hogy egyetlen halott ember sem tudja feltámasztani önmagát a halálból. Az is igaz, hogy Krisztus halott volt. Az isteni, megdicsőült Jézus Krisztus mondta: „…halott valék" (Jel. 1:18). Mivel Krisztus valóban halott volt, nem tudta Önmagát feltámasztani. A Biblia nem tanítja, hogy Krisztus feltámasztotta Önmagát a halálból. Ehelyett legalább harmincszor mondja, hogy az Atya támasztotta fel Őt. Például a Galátziabeliekhez írott levél 1:1-ben olvashatjuk: „Pál, apostol (nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által, a ki feltámasztotta őt a halálból);"
Úgy találtam, hogy Augustine következtetésében Krisztus „nem volt halott", és Augustine nem szégyellt érvelni a Bibliával szemben, ártva ezzel az evangélium erejének. Mégis  erre a logikus következtetésre kell eljutnunk, ha hisszük, hogy Krisztus egy része az Isteni Lénynek, az Atyának. Azokra a hívőkre, akik ebben a tantételben hisznek, egy olyan elméletet hagytak, miszerint Krisztus halála nem volt több, mint egy emberi test halála, amit ideiglenesen a Szentháromság „második személye" töltött meg. Nem számít, mily magas pozíciója volt a korábban létező Fiúnak; nem számít, milyen dicsőséges, milyen hatalmas vagy örökkévaló volt; ha csak az emberi halt meg, az áldozat csupán emberi volt. Ha nem hisszük, hogy Krisztus meghalt, hogy képes bárki is értékelni Isten szeretetét, Aki odaadta a Fiát, hogy meghaljon a bűneinkért?
A hagyományos Szentháromságtan tagadja Krisztus Fiúságát, mivel ha Krisztus - Isten Fia - az egy Isten képének csak egy típusa volt, és része az Isteni Lénynek, akkor Őt nem nevezhetik helyesen az Atya Fiának, ahogy azt bemutatja a katolikus hitvallás az „örök generáció"-féle tanában.

Modalizmus („Jézus egyedül")
A modalizmus (amit „Jézus egyedül"-nek is neveznek) azt az elméletet tartja, miszerint Isten egy személy, Aki a létezés három különböző alakjában tevékenykedik. Kérlek, olvasd el az Athanas-féle hitvallás 4. pontját, mely kimondott célzás a modalizmusra, ill. a triteizmusra. „Nem összekeverve (egyesítve) a személyeket (modalizmus), sem szétosztva a Lényt (triteizmus)." A hagyományos Szentháromság-hívők szerint a modalisták egybeolvasztották a három személyt , azt állítva, hogy Isten egy személy, Aki három különböző korszakban három különböző alakban nyilvánította ki önmagát. Ezt az elméletet néha szabellianizmusnak hívják, mivel Sabelliusnak tulajdonítják ezen elmélet megalkotását. A következőkben Dr. Philip Schaff szavait idézzük ezzel a témával kapcsolatban:
„ (Sabellius) Alapvető gondolata az, hogy Isten egysége - anélkül, hogy világosan megértenénk - három különböző alakban nyilvánította ki önmagát a világ fejlődésének történetében, a kijelentés három korszakában, és a megváltás befejezése után visszatér az egységbe. Az Atya akkor jelentette ki önmagát, amikor a törvényt adta, vagy az ószövetségi üdvrendben /ceremóniális törvényekben, és szabályokban / (nem úgy a teremtésben, amely nézetük szerint megelőzte a Szentháromságtan kijelentését). A Fiú kijelentette önmagát a testté lételben, a Szent Lélek pedig a sugalmazáskor. A Fiú kijelentése a mennybemenetellel végződik, a Lélek kijelentése folytatódik az újjáteremtésben és a megszentelésben." (Philip Schaff, A keresztény egyház története, 2. szám, 152. rész, 582. old.)
Ez az elmélet - a Szentháromság-hívők szerint -  egybeolvasztja a Szentháromság három személyét egy olyan Személybe, Aki különböző korszakokban különböző szerepeket játszik - valamikor az Atyát alakítja, valamikor a Fiút és valamikor a Szent Lelket.

A modalizmus illusztrálása
A modalizmust egyetlen körrel ábrázolhatnánk.  O

A modalizmus:
Egy lény, aki egy személy három egymás utáni alakkal vagy jellemmel.

Ahogy korábban már bemutattuk, a modalizmus elmélete szerint egy Isten létezik, Aki egy lény, és Aki három különböző alakban nyilvánítja ki önmagát, három különböző időszakban (néhány tanítás szerint egyidejűleg). Tehát az Atya, a Fiú és a Szent Lélek valójában nem három Személy, hanem csupán három megnyilvánulása ugyanannak a személynek. Egyes modalisták azt állítják, hogy három személy létezik Istenben, de számukra a „személy" szó inkább „személyiséget, karaktert, kisugárzást, megnyilvánulást" jelent, s nem lényt vagy „hypostasis"-t.
E szerint az elmélet szerint nincs Istennek valódi, betű szerinti Fia. Az Isten Fia-elméletnek csupán Krisztus testté lételére kellene korlátozódnia, vagy arra, hogy Isten úgy nyilatkoztatja ki önmagát, mintha saját Fia lenne. Egyik elmélet sem képes bemutatni Isten szeretetét, ahogy odaadta Fiát, hogy meghaljon a bűnösökért. Ráadásul ez az elmélet, amely tagadja Krisztus fiúságát, Jézus halálát csupán egy emberi halálra korlátozza. Mivel ha Krisztus csupán csak kinyilatkozása volt az egy Istennek, akkor Ő nem tudott meghalni, mivel a Biblia azt tanítja, hogy Isten nem tud meghalni (I. Tim. 6:16). Tehát ezzel az elmélettel a hívők abban a hitben élnek, miszerint Isten úgy szerette a világot, hogy lejött a földre úgy tévén, mintha tulajdon Fia lenne, és meghalna, bemutatva az irántunk való nagy szeretetét. Nem csoda, hogy hiányzik a földön a valódi szeretet Isten iránt, amikor Isten szeretetének regeneráló erejét, az evangélium szívét eltávolítottak Isten gyermekeitől.
 
 

Unitariánizmus
Az unitarianizmus abban hasonlít a modalizmushoz, hogy azt tanítja: Isten egy személyes lény. De abban különbözik a két elmélet, hogy az unitáriusok nem hiszik, hogy Isten különböző alakokban nyilvánítaná ki Önmagát. Az unitáriusok szerint Jézus csak egy ember volt, egy próféta Isten Lelkével megáldva, s nem egy isteni lény. Ők is tagadják, hogy Krisztus meghalt a bűnösök helyett. További információt találhatsz ezzel kapcsolatban az unitáriusok weblapján: www.americanunitarian.org, vagy William Channing „Az unitárius kereszténység" c. munkájában (www.channingmc.org/unitarianchristianity.htm).
Az unitáriusok általában keresztényeknek nevezik magukat, de (talán ironikusan hangzik) az unitarianizmus alapja az a tanítás, amelyben a muzulmán vallás is hisz, amely oly egyértelműen a kereszténység ellentéte.
A muzulmán Szent Könyv, a Korán azt tanítja: „Jézus Krisztus, Mária fia Allah egy prófétája volt (én nem több), és az Ő Szava, amit Máriához küldött, valamint a Lélek is Allahtól származott: tehát higgy Allahban és az Ő prófétájában! Ne mondd „Szentháromság"! Állj el tőle! Jobb lesz neked, mivel Allah Egy Isten. Dicsőség Őneki! Ő (sokkal jobban) felette van annak, minthogy legyen egy fia." (Korán 4:171)
Ezen elmélet szerint Jézus valóban meg tudott halni. De mivel Krisztust lealacsonyítják csupán csak egy emberré, és tagadják, hogy Jézus halála valós engesztelés volt a bűneinkért, az unitáriusok nem kapnak többet, mint csupán egy emberi áldozatot a bűnökért. Nincs többé engesztelő áldozatuk sem Isten, sem Krisztus részéről. Ez az elmélet, mint az általunk megvizsgált többi hamis elmélet, eltekint attól a hozzá kapcsolódó ténytől, mely Isten szeretetét mutatja, Aki odaadta a Fiát, hogy meghaljon az emberek bűneiért. Nem csoda, hogy a muzulmán világ olyan hideg és gyűlölettel teli vallást képvisel, amikor az ő Istenük soha nem mutatta meg nekik irántuk való szeretetét. Szomorú, hogy egyesek, akik helytelenül használják a „keresztény" nevet, következetesen ragaszkodnak ugyanehhez az elmélethez Istenről.

Triteizmus
A triteista elmélet szerint a Biblia egy Istenét valójában három különálló lény alkotja, akik „egyek", mivel tökéletesen egyesültek céljaikban, terveikben, szándékaikban, és egyesültek a munkában is. E szerint az elmélet szerint Isten nem egy személyes lény, hanem inkább három személyes lény csoportja vagy bizottsága.
Ismét emlékeztetni szeretnélek az Athanas-féle hitvallás 4. pontjára, miszerint: „Nem összekeverve (egyesítve) a személyeket, sem szétosztva a lényt." A „nem szétosztva a lényt" meghatározás közvetlen utalás arra, amit „triteizmusnak" nevezünk. A hagyományos Szentháromság-hívők szerint a triteizmus Isten lényét három elkülönült lényre osztja szét, mintha három isten lenne. Innen ered a triteizmus elnevezés. Figyeld meg a „hagyományos Szentháromságtan" következő meghatározását, amelyben említik a triteizmus definícióját.
„A személy (hypostasis) terminust itt nem szabad az emberek között elterjedt értelemben használni, mintha a három személy három különböző egyén vagy három öntudatos és külön cselekvő lény lenne. A Szentháromságtan személyiségről szóló elmélete két elgondolás között foglal helyet. Az egyik elmélet szerint a személyiség csupán csak egy alakja a kinyilatkozásnak, a másik elmélet szerint pedig csak a szerepalakítás egy formája. Ezek az elgondolások a szabellianizmushoz, ill. egy független, korlátozott emberi személyiség elgondolásához, a triteizmushoz vezetnének. Más szavakkal: a Szentháromságtan távol marad a három kivehető, elkülönült lény triteista szentháromságától." (Philip Schaff, A keresztény egyház története, 3. szám, 130. rész, 676, 677. old.)
Figyeld meg, hogy a triteizmust olyan elméletként mutatják be, amely azt mondja, hogy Isten három személyből áll, amely „három különböző egyén vagy három öntudatos és külön cselekvő lény".

A triteizmus illusztrálása
A triteizmust három körrel ábrázolhatnánk, amelyek a következőképpen helyezkednek el:
O O O

A triteizmus:
Három személy, aki három elkülönült lény, és akiket egynek nevezünk, mivel egyek szándékban és jellemben

Ahogy korábban már említettük, a triteista elképzelés szerint a Biblia egy Istene nem egy személyes lény, hanem inkább három különálló lény bizottsága, akik tökéletes egységben dolgoznak együtt. A modalizmus ezzel szemben azt tanítja, hogy a Biblia egy Istene egyetlen személy, Aki három különböző alakban nyilatkoztatja ki Önmagát. A hagyományos Szentháromságtan próbálja megtalálni a középutat e között a két szélsőség között, kitalálva a létezés egy különleges fajtáját, amit hypostasisnak nevez, és amely sem nem egy megnyilvánulás, sem nem egy személyes lény.
A triteizmus ezen elméletével Istennek nem létezhet Fia. Ehelyett egy isteni lény szerepet játszik, vagy úgy tesz, mintha a Fia lenne egy másik isteni lénynek.
Hogy egy példával jobban illusztráljuk a szerepjátszás ezen elméletét, olvassuk el Gorden Jenson következő szavait. (Gorden Jenson a Spicer Memorial Főiskola akkori igazgatója volt Puneban, Indiában, és az Adventist Review különszámában, az „Imádság heté"-ben jelentette meg ezen gondolatait.)
„Azzal a céllal, hogy gyökerestül kiirtsák a világegyetemből a bűnt és a lázadást, és helyreállítsák az összhangot és a békét, az egyik isteni Lény elvállalta, és magára vette az Atya szerepét, egy másik pedig a Fiú szerepét. A megmaradt isteni Lény, a Szent Lélek. … A szerepek által, amelyek a tervvel együtt jártak, az isteni Lények nem vesztették el egyetlen isteni képességüket sem … Az isteni lények magukra öltötték a szerepeket, ahogy abban megállapodtak a föld alapjainak letétele előtt." (Adventist Review, 1996. október 31.)
A triteizmus - mint ahogy a modalizmus is - tagadja Krisztus halálát, mivel azt állítja, hogy mindhárom isteni lény teljesen egyforma, és egyikük sem tud meghalni, vagy elkülönülni a másik kettőtől. Ismét azt tapasztaljuk, hogy a hívőket Isten szeretetének hideg megtapasztalásában hagyták, azt gondolva, hogy Isten ( a hármak bizottsága) annyira szerette a világot, hogy elküldték ide egyiküket maguk közül, hogy úgy tegyen, mintha a Fia volna a másik kettő közül egynek, aki mögötte állt, és meghalna, bemutatva ezzel mindhármuk szeretetét, beleértve azt a kettőt is, akik mögötte álltak. Ez az elmélet távol áll az igaz Isten csodálatos szeretetének bemutatásától, Aki odaadta a Fiát, hogy meghaljon a mi bűneinkért. Ennek a tannak a bűnökért csupán csak egy emberi áldozata van.

Alkalmazva ezen ismereteket
Ahogy áttekintettük az Istenről kialakult ezen 4 elméletet, láthatjuk, hogy a modalisták, az unitáriusok és a triteisták mind ugyanazt értik a „személy" szó alatt (tudniillik: „lény"), míg a hagyományos Szentháromsághívők hajthatatlanul szemben állnak ezzel a meghatározással, és azt állítják, hogy a Szentháromság három személye (akiket hypostasisnek neveznek) a létezés rejtélyes és meghatározhatatlan fajtája. Philip Schaff szavait idézve: „A személy szó valójában csak egy „szükségmegoldásból" használt kifejezés, mivel nem találni megfelelőbbet." (Philip Schaff, A keresztény egyház története, 3. szám, 130. rész, 667. old.)
A hagyományos Szentháromsághívők hajthatatlanul szemben állnak azzal az elmélettel, miszerint Istent három lény alkotja. Azt mondják, bárki, aki ezt az elméletet vallja, triteista.
Az unitáriusok azt mondják, csak egyetlen isteni lény létezik: Isten, az Atya. A modalisták szerint az Atya, a Fiú és a Szent Lélek ugyanaz a személy, a Szentháromság-hívők szerint az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nem ugyanaz a lény, míg a triteisták szerint az Atya, a Fiú és a Szent Lélek három elkülönült lény.
Egyszerűnek tűnik, hogy kialakítsd személyes ismeretedet Istenről azokkal az információkkal, amelyek ebben a tanulmányban találhatók. Mégis Sátán mindig igyekszik kieszelni valami új nézetet ezekkel az elméletekkel kapcsolatban, és különböző szavakat használ megnevezésükként, hogy összezavarja Isten gyermekeit, még a kiválasztottakat is. Hiszem, hogy fokozottan fogjuk tapasztalni ezt a zűrzavart, ahogy Krisztus visszajövetele egyre közeledik.
Egyik módja - ahogy Sátán összezavarja az embereket - az, hogy különböző emberek ugyanazt a szót használják különböző jelentéssel. Néhány prédikátor és teológus, amikor Istent és az Ő természetét magyarázza, a „személy szót használja, úgymint a módok, kisugárzások vagy a személyiség megnyilvánulásának egyik formája. Eszerint tehát egy lény több ilyen „személlyel" vagy móddal rendelkezhet, amelyek által kinyilvánítja  önmagát. Mások a „személy" szót egy teljes lényre használják, tehát a három személy náluk három elkülönült lényt jelent. Megint mások a „személy" szó alatt a létezés egy rejtélyes formáját értik, amely félúton van a karakter és a lény között, eszerint tehát egy lény birtokolhat három elkülönült, öntudatos „személyt" vagy „hypostasist".
Hozzávéve ehhez a zűrzavarhoz a „lény" szót, amit időnként a fent említett három meghatározás valamelyikének az értelmében használnak. Legritkábban az első definíció értelmében használják (mint a létezés egyik módja). Leggyakoribb használata a második definíció: teljes személy, de használják még a harmadik meghatározás értelmében is, mint hypostasis. Tehát, ahogy te is látod, ha meg akarod érteni, amit az emberek tanítanak a lényről, nem elég megérteni, amit mondanak, hanem tudnod kell azt is, mit értenek a szavak alatt, amikor a „személy" vagy a „lény" szót használják.

Néhány megfontolandó kérdés
Íme néhány kérdés, amely segíthet megvilágítani, mit hisz egy személy Istennel kapcsolatban:
 Mikor vált Jézus Krisztus Isten Fiává?
 Jézus Krisztus betű szerinti Fia Istennek?
 Isten Fia az Atyától született - másképpen, mint amikor Betlehemben megszületett?
 Van Isten Fiának az Atyától elkülönült értelme, akarata és öntudata?
 A bűn meg tudja kísérteni Istent?
 Megkísértetett Jézus, és tudott volna bűnt elkövetni, amikor a földön járt?
 Meg tud halni Isten?
 Öntudatnál volt Isten Fia a három nap és három éj alatt, amíg a sírban feküdt?
 Lehetséges olyan dolog feltárása Isten előtt, amely azelőtt rejtve volt a számára?
 Imádkozol a Szent Lélekhez? Ha nem, miért mellőzöd őt? Ha igen, hol van a bibliai
      példád rá?
 Van a Szent Léleknek lelke úgy, mint az Atyának és a Fiúnak?
     Ezek a kérdések nagyban hozzájárulnak majd, hogy megvilágosítsák, mit hisz vagy tanít
     egy ember Istennel kapcsolatban.

A Biblia álláspontja
Most, hogy megvizsgáltunk néhány kiemelkedő, hamis tanítást Istennel kapcsolatban, jó lenne látnunk, mit mond a Biblia tulajdonképpen ezzel a kérdéssel kapcsolatban.
Ésaiás 44:6-ban Isten azt mondja: „rajtam kívül nincsen Isten", és a 8. versben folytatja: „Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszál (az angol fordításban: nincs Isten…), nem tudok!" Ez nagyon egyértelmű beszéd, amely megmutatja, hogy a beszélő egyedül van. Minden névmás egyes számban szerepel, mutatva, hogy csak egy személy beszél. Ki ez az egy személy? Az Újszövetség megadja a választ.
Pál azt írja: „…tudjuk …hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy". (I. Kor. 8:4) Hogy teljesen egyértelművé tegye, kire gondolt, mikor azt mondta: Isten, Aki mellett nincsen más - Pál folytatta. A 6. versben azt írta: „nekünk egy  Istenünk van, az Atya". Pál megértette, hogy a Biblia egy Istene: Isten, az Atya, és nem más.
Jézus ugyanezen a véleményen volt. Miután Jézus idézte V. Mózes 6:4-et, egy írástudó azt mondta neki: „Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más." (Márk 12:32). Ki az az egy Isten, akire az írástudó hivatkozott? Jézusra mint egy Istenre hivatkozott? Semmi esetre sem! Ő Istenre, az Atyára hivatkozott, és Jézus tudta ezt.
Egy másik alkalommal, mikor Jézus beszélt az írástudókhoz és farizeusokhoz, azt mondta: „Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én Atyám az, a ki dicsőít engem, a kiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek" (Jn 8:54). Jézus tudta, hogy amikor az írástudók és farizeusok azt mondták „Isten", az Ő Atyjára gondoltak. Amikor ez az írástudó azt mondta: „Egy Isten van, és nincsen kívüle más", Jézus tudta, hogy az Ő Atyjáról beszél.
Kijavította Jézus az írástudót, mondva: „Rosszul tudod, én vagyok igazából a Biblia egy Istene"? Persze, hogy nem! Ellenkezőleg. Megdicsérte őt a jó válaszért, felkiáltva: „Nem messze vagy az Isten országától." Jézus tudta, hogy ennek az embernek igaza volt, hogy egy Isten létezik, az Atya, és nincs más Isten Rajta kívül.
Az Atyát hívják „az egyedül igaz Isten"-nek (Jn. 17:3), „magasságos Isten"-nek (Mk 5:7), az „egyedül hatalmas (az egyetlen legfőbb uralkodó)"-nak (I. Tim. 6:15), és „Isten"-nek és „Atyá"-nak, „a ki mindeneknek felette van" (Eféz. 4:6). A Szentírás azt mondja: „nincsen kívüle más" (Mk 12:32). A Biblia egyértelműen megmondja, hogy a Szentírás „egy Istene": „Isten, az Atya" (I. Kor. 8:6).
A Bibliában az Atya azt mondja, hogy Ő az egyedüli Isten, és nincs másik Rajta kívül. Mégis az Újszövetségben azt találjuk, hogy Krisztust szintén Istennek nevezik (Zsid. 1:8). Hogy lehetséges ez?
Az „Isten" szónak több jelentése létezik. Korlátozott értelemben az embereket is nevezik isteneknek. Mind a görög „theos", mind a zsidó „elohim" szót - amelyeket legtöbbször „Isten"-nek fordítanak - használják emberekre való utaláskor is. (Lásd II. Móz. 7:1, Zsolt. 82:6, Jn. 10:34) Amikor az „isten" szót ilyen értelemben használják, akkor száz és ezer isten létezik.
Még korlátozottabb értelemben angyalokat is neveznek isteneknek.  Dávid azt írta egy emberről, „hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél (az angolban: az angyaloknál)[elohim]" (Zsolt. 8:6). Az „angyal" szó ebben a versben a zsidó „elohim" szóból származik. Az elohim szó használata itt egy olyan lényre utal, aki az embereknél feljebbvaló. De ezt a szót itt még mindig csak korlátozott értelemben használják, és ezzel a meghatározással még sok isten létezhet.
A Krisztusra való utalásban az „Isten" szót megint egy más értelemben használják: hogy leírják vele Krisztus természetét, mint oly Lénynek a természetét, Aki azonos szinten van az Ő Atyjával - valami olyan tulajdonság, amit nem mondhatunk el senki mással kapcsolatban az egész világegyetemben. A Biblia azt mondja, hogy Krisztus „Istennek formájában vala" (Fil. 2:6).
De még akkor is, mikor az „Isten" szót Krisztus megnevezéseként használják, korlátozott értelemben teszik azt, mivel Krisztusnak van egy Istene, Aki „Krisztus feje", „mindenek felett áll", és „nagyobb", mint Ő (I. Kor. 11:3, Eféz. 4:6, Jn 14:28). Amikor az „Isten" szót abszolút és korlátozatlan értelemben használják, csak egyetlen egy személy van, akire az vonatkozhat, és az Isten, az Atya egyedül. Jézus mondta, hogy az Ő Atyja az „egyedül igaz Isten" (Jn 17:3). Pál azt mondta: „Isten sincs senki más, hanem csak egy, …  az Atya" (I. Kor. 8:4,6).
Tehát, az érthetőség kedvéért: sok isten létezik, amikor az „isten" szót korlátozott értelemben használjuk, az emberek és az angyalok megnevezéséül.   Amikor az „isten" szót melléknévként használjuk - hogy leírjuk vele Isten természetét (mint János 1:1-ben), akkor csak két isteni lény létezik: Isten, az Atya és Jézus Krisztus, az Ő egyszülött Fia. Isten Fia természete szerint teljesen isteni, mivel az Ő Atyja is isteni, éppúgy, ahogy én teljesen emberi vagyok, mivel a szüleim is emberi lények.
Amikor a „legmagasabb Isten"-nek, a „világegyetem Uralkodójának" vagy „az egyetlen igaz Istennek" megjelöléséül az „isten" szót abszolút értelemben használják, akkor csak egyetlen személy létezik, Akire e szó utal. Ez a lény Isten, az Atya, Aki mellett nincsen másik Isten.

Krisztus fiúsága
A Biblia legalább 120 alkalommal utal Krisztusra mint Isten Fiára. A Biblia ezt 47 alkalommal az „Isten Fia" kifejezést használva teszi. Krisztus fiúságának eredetiségére vonatkozva öt alkalommal nevezi Őt a Biblia „egyszülöttnek" (only begotten), három alkalommal „elsőszülöttnek" (firstbegotten) és kétszer Isten „szent gyermeké"-nek (holy child). Négy vers mondja, hogy Ő előbb „született", mint testté lételekor. Négy versben olvashatjuk, hogy az Atyától „származott" („proceeded forth", „came out", „camest forth"). Ezzel a tárggyal kapcsolatos bizonyíték megingathatatlan. Krisztus Isten valóságos, betű szerinti egyszülött Fia, az Atyától születve mindenek teremtése előtt. Ha Isten azt várná el tőlünk, hogy valami másban higgyünk, akkor nagyon csapnivaló munkát végzett, mikor ezt bemutatta a Bibliában. Tulajdonképpen, ha Isten azt akarta volna, hogy mi különbözőképpen higgyünk, akkor szándékosan kevert minket össze a sok egyértelmű kijelentéssel, azt vallva, hogy Krisztus a betű szerinti egyszülött Fia Istennek, a legcsekélyebb tisztázás nélkül arra vonatkoztatva, miszerint az Ő szavait nem szabad a hétköznapi jelentésükben értenünk. Mégis „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene." (I. Kor. 14:33)
A jó írók nagy elővigyázatossággal válogatják meg szavaikat. Minden szónak súlya van az érthetőséget és a pontosságot tekintve. Az írók tudják, hogy amikor ők használnak egy szót vagy kifejezést, az könnyen félreérthető lehet, ezért szükséges azt tisztázni, nehogy az emberek rossz következtetésre jussanak. Jézus a Szentírás minden egyes szavának megengedte, hogy a saját helyén és értelmében szerepeljen. Jézus azt mondta: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4:4) Mégis az Újszövetségben, ahol Krisztust Isten egyszülött Fiának nevezik, egyetlen helyreigazítást vagy tisztázást sem találunk, miszerint ezen szavakat nem a mindennapi jelentésükben kellene értenünk. Jézus mondta, hogy Ő „Isten egyszülött Fia„ (Jn. 3:18).
Jézus önmagát értve a bölcsesség jelképe alatt, azt mondja: „Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel. Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem; … én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor." (Példab. 8:24, 25, 30)
A Biblia szerint Jézus Krisztus azelőtt született (s a „született" szó betű szerint értendő), mielőtt bármi is teremtetett volna - sokkal előbb, minthogy Isten elküldte Őt a világba. (Lásd Zsid. 1:1-9, Koloss. 1:15, Jn. 3:16, 17, 18:37 és I. Jn. 4:9) Hogy hogyan született, azt nekünk nem kell tudnunk, de Isten azt akarja, hogy felismerjük: az Atya és Fia egy szoros, valódi atya-fiú kapcsolattal rendelkezik, amely nem csak egy szerep vagy alakítás.
Sokan azt hiszik, hogy Isten felette áll annak, hogy Fia legyen, de Jézus mondta: „Istennél minden lehetséges" (Mk 10:27).

A Szent Lélek
A Szent Lélekre állandóan úgy találunk utalást, mint az „Isten Lelke" vagy a „Szent Lelke Istennek" (Eféz. 4:30). Ahogy már előbb említettük, a Biblia egy Istene az Atya, tehát az Isten Szent Lelke az Atya Lelke. Ez pontosan az, amit Jézus is tanított, amikor azt mondta: „Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok." (Mt 10:20) Lukács jelentésében ugyanezen a beszélgetésből a következő mondatot olvashatjuk: „mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell." (Lk 12:12) Amikor összehasonlítjuk ezt a két verset, azt találjuk, hogy az „Atyának Lelke" kifejezést a „Szentlélek" szó szinonimájaként használják.
Jézus azt mondta, hogy a Szent Lélek „az Atyától származik" (Jn 15:26). A Szent Lélek az Atya Lelke, és Ő elküldi hozzánk az Ő Lelkét, a Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Pál ezt így fejezte ki: „nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által" (Tit. 3:5,6).  Ezzel valami mást is megkapunk, megkapjuk Krisztus Lelkét, „aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben", és ezért „segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek" (Zsid. 4:15, 2:18). Megtaláljuk ezt az igazságot a Galátziabeliekhez írott levél 4. rész 6. versében is, kijelentve: „Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!". Amikor megkapjuk a Szent Lélek ajándékát, megkapjuk mind az Atya, mind Krisztus Lelkét. (Rm 8:9-11)

Összegzés
Az egy Isten három személyben létező elmélete szemben áll a Szentírással tekintet nélkül arra, hogy mely elméletet hívták segítségül, hogy összhangba hozzák ezeket az ellentmondásos tanokat. A modalizmus, a hagyományos Szentháromságtan és a triteizmus mind egyformán veszélyes abból a szempontból, hogy mindegyik tagadja a Biblia igazságait, miszerint Krisztus valóban Isten Fia, és hogy Ő valóban meghalt a bűneinkért. A Fiú örök generációjáról szóló katolikus koholmány csupán csak egy kísérlet arra, hogy összhangba hozzák a Biblia igazságát - miszerint Krisztus Isten egyszülött Fia - azzal a hamis elmélettel, hogy Krisztus azonos korú az Atyával. Ez se nem biblikus, se nem ésszerű. Ugyanúgy félreteszi Krisztus fiúságát, mint a modalizmus vagy a triteizmus. Sok más pont létezik, amelyeket elferdítünk, amikor elfogadunk egyet ezen hamis tanok közül. Ahogy már említettük, a Krisztus fiúságát és halálát is megtámadták, akárcsak Krisztus megtestesülésben való természetét, az engeszteléssel együtt - melyet bűneinkért tett. Isten és Krisztus a Szent Lélek által való személyes jelenlétét is támadás érte.
Ezek, az Istennel kapcsolatos hamis tanok elvezetik híveiket - legjobb esetben - Isten  szeretetéről szóló üres képhez, amely lehetetlenné teszi, hogy mély, valódi szeretetet érezzenek Isten iránt, amely képes elviselni minden nehézséget, különösképpen az összeütközést a fenevad jegyével, amellyel nagyon rövid időn belül szembe fogunk kerülni.
Emlékezz arra, hogy egyetlen hazugság sem biztonságos, attól függetlenül, hogy milyen naivul hiszik azt el! Pál azt írta, hogy azok kárhoztatva lesznek, akik hisznek „a hazugságnak" és „nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban" (II. Thess. 2:11,12). És arra is emlékezzél, hogy a többségnek ritkán van igaza vallási kérdésekben. Jézus mondta: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt." (Mt 7:13,14) Az emberek tanácsa és az emberek által készített hitelvek, amelyeket oly gyakran nagyra becsülnek a keresztények, nem mérvadóak az igazság meghatározásában. Csak egyetlen minta létezik, egyedül ebben bízhatunk, hogy csalhatatlanul az igazsághoz vezet bennünket, és ez a minta: Isten Szava. Nem bízhatunk az emberekben, hogy az igazsághoz vezessenek bennünket, mivel Isten azt mondta: „Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet!" (Zsolt. 146:3)
Imádkozom azért, hogy szilárdan megtartsd  a Biblia hitét, miszerint „egy Istenünk van, az Atya" és „egy Urunk, a Jézus Krisztus" (I. Kor. 8:6), Aki  „Isten egyszülött Fia" (Jn 3:18), Aki „Istentől származott" „minekelőtte a hegyek leülepedtek volna" (Jn 8:42, 16:27, Példab. 8:25), Aki „meghalt a mi bűneinkért az írások szerint" (I. Kor. 15:3), és „az Atya Isten … feltámasztotta őt a halálból" (Gal. 1:1). Azért is imádkozom, hogy higgy abban az igazságban is, miszerint a Szent Lélek „Isten Szent Lelke" (Ef. 4:30), amely az „Atyától származik" (Jn 15:26), és „Jézus Krisztusunk által (keresztül)" jön hozzánk (Tit. 3:5,6).
Tartsd meg a hitet - az igaz hitet! „Tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott." (Júdás 1:3)