KÖZÖSSÉG ISTENNEL
 

Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek." Jeremiás 31: 33
 

Attól az időtől kezdve, hogy Isten megteremtette az első emberpárt, „örökkévaló szeretettel" (Jer. 31: 3) szerette őket, jobban, mint egy anya a gyermekét. Miután Ádám és Éva vétkeztek, s többé nem birtokolhatták a szent közösséget Istennel, mint azelőtt, az Atya mindig is vágyakozott, hogy az emberekkel újra közeli kapcsolatba kerüljön.
Mikor Isten kihozta Izraelt Egyiptomból, megjelent nekik a Sínai hegyen, hogy kinyilatkoztassa magát népének. Szoros, személyes kapcsolatra vágyott gyermekeivel. Izrael azonban azt mondta Mózesnek: „Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: "Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek." (II. Mózes 20:19-20) Izrael nem akart közeli kapcsolatba kerülni az Úrral. Egyrészt, mert távolinak, idegennek érezte Őt (nem ismerte igazán Istent, Aki oly nagyon szerette az emberi fajt), másrészt - ebből kifolyólag - félt Tőle. A zsidó nép emberi vezetőre, közvetítőre vágyott, akit látnak és követhetnek. Nem vágytak személyes kapcsolatra Istennel.
Ez a magatartás végigkísérte Isten népét az ószövetségi korszakokon. Embereket, emberi vezetőket követtek, s mikor ezek az emberi vezetők elhagyták a tábort (lásd II. Mózes 32:1) vagy meghaltak, a nép bálványimádásra tért. Ez történt a bírák idejében is. „Mert mikor bírákat támasztott az Úr nékik, az Úr maga volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből a bíró egész idejére, mert megindult az Úr panaszaikon, melyeket emeltek elnyomóik és szorongatóik miatt. De mihelyt a bíró meghalt, visszatértek, és jobban megromlottak, mint atyáik; más istenek után jártak, azoknak szolgáltak, és azok előtt hajtották meg magukat, föl nem hagytak cselekedeteikkel és nyakas magaviseletükkel." (Bír. 2: 18, 19)
Isten mindig választott emberi eszközöket, akik által vezette és megszabadította népét. Végig Ő volt a gondviselőjük, az izraeliták azonban mindig az emberi eszközöket dicsőítették. Isten kiválasztotta Gedeont, és általa vezetett 300 harcossal megszabadította Izraelt a midiánitáktól. A harc után Isten népe Gedeonnak tulajdonította a győzelmet, s azt akarták, hogy ő uralkodjon rajtuk. „És mondának az Izráel férfiai Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a te fiad és a te fiadnak fia, mert megszabadítottál bennünket a Midiániták kezéből." (Bír. 8:22) Mint mindig, most is emberi vezető után vágytak, s nem akarták elfogadni Istent Királyként. Gedeon azonban visszautasította a felkérést. „És monda nékik Gedeon: Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!" (Bír. 8: 23) Ő tudta, ki az igazi Vezető. Ő ismerte és szerette az Urat.
Isten mindig is arra vágyott, hogy népével szoros kapcsolatban lehessen - személyenként. Hogy az emberek ismerjék végtelen szeretetét, és ugyanúgy érezzenek, mint Dávid. („Mi paizsunk! Tekints alá, oh Isten, és lásd meg a te felkented orczáját!" Zsolt. 84:10, „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!" Zsolt. 42:2, „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az." Zsolt. 91:1, „Szeretem az Urat," Zsolt. 116:1, „Naponként hétszer dicsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért." Zsolt. 119:164. stb.) Dávid istenimádata folyamatos volt, mert Dávid szerette Istent, és szoros kapcsolatban állt a mennyei Atyával. Isten azt szeretné, ha népe minden tagja ilyen kapcsolatban állna Vele. Az első emberpár elbukása óta vágyik Atyánk erre a kapcsolatra velünk.
Az izraeliták azonban nem vették a fáradságot, hogy személyesen alakítsák ki ezt a kapcsolatot Istennel. Egyszerűbb volt a számukra, hogy más tegye ezt meg helyettük, s nekik csak követni kelljen Isten küldöttjét. Ezt kérték Mózestől, Gedeontól, és ezért akartak emberi vezetőket mindig.
Isten azonban közvetlen kapcsolatban akar állni gyermekeivel. Kinyilatkoztatta: „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem" (Jer. 29:13) Nem azért kell teljes szívünkkel keresni az Urat, mert távol van, hanem, mert a szívünk zárva van Őelőtte. „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok." (Jak. 4:8)
Keressük az Urat! Személyesen és őszintén. Isten ezt kéri tőlünk. Ő vágyakozik utánunk, mert szeret bennünket.
Nem emberi közvetítők által kell megismernünk Istent. Krisztus a mi vezetőnk. Isten nem arra vágyik, hogy csak tiszteljük és imádjuk Őt, hanem, hogy odaadjuk a szívünket Neki, és ne féljünk Tőle. Ő a mi Atyánk, Aki „örökkévaló szeretettel" szeret bennünket. Ő akar minket tanítani.
És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége." (Ésai. 54:13)
És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem." (Jer. 31:34)