Tizenegyedik fejezet
                    TEJ:
       barát vagy ellenség?
 

Különös konfliktus volt. Az ellenfelek kétfelé váltak és gyakran más-más irányba igyekeztek. Az egyik oldalon a kutató orvosok közösségének tagjai, a másikon a nagy amerikai üzleti élet, mint igen fontos játékos. Mi is történt pontosan? A tudós társaság tagjai tudományos publikációikban kifogásolták az Amerikai Tejipari Társaság erőfeszítéseit. Egészségügyi kutatótevékenységük eredménye szemben állt a Társaság "Mindenkinek szüksége van tejre" jelmondatával. Amikor a Federal Trade Commission (Szövetségi Kereskedelmi Bizottság) betekintett az anyagba, meglepő következtetésre jutott: maradéktalanul egyetértett a kutatókkal, és kibocsátott egy "keresetlevél-tervezetet", ami azt tartalmazta, hogy a "Mindenkinek szüksége van tejre" szlogen hamis és félrevezető. {Lábjegyzet:1 }
A Szövetségi Kereskedelmi Társaságnak ez az ítélete 1974-ben felhívta a figyelmet a tejipar következetes stratégiájára: találjunk ki marketingszlogeneket és megközelítési módokat, melyek azt a benyomást keltik, hogy a tejtermékek egészségesek és kívánatosak. Néhányat e szlogenek közül, melyeket gyakran egy híres sportolóval vagy gyönyörű modellel társítanak, akinek a felső ajka felett fehér karima van, az 1. ábra {Kép:01 – Az amerikai tejipar szlogenjei} szemlélteti. {Lábjegyzet:2 }
Érthető, hogy a reklámok megpróbálnak vágyat ébreszteni egy szolgáltatás vagy termék iránt – végül is ez legtöbb hirdetés alapja –, nap mint nap ezekkel árasztanak el bennünket. De túllépnek egy határon, amikor úgy állítanak be valamit, mint egészséget elősegítő terméket, amikor valójában épp az ellenkezője az igaz. Erre való tekintettel a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság 1974-es döntése fontos kérdést vetett fel. A kormányzat helytelenítene egy olyan állítást, amit a legtöbb amerikai elfogad? Akár az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma táplálkozási piramisra vonatkozó ajánlatának, akár a korábban propagált négy élelmiszercsoportnak az volt a burkolt üzenete, hogy igenis minden amerikainak szüksége van tejre. Mi késztethette arra a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot, hogy szembeszálljon a tejipar azon állításával, hogy "Mindenkinek szüksége van tejre"? A kérdésre adott válasz e fejezet alapja. Az 1974-es döntés után a tejipar azonnal megváltoztatta szlogenjét: "A tej mindenki számára tartogat valami meglepetést." Ámbár ezt senki sem vonja kétségbe, az igazi kérdés azonban az, hogy igazán akarjuk-e ezt a valamit?
Néhányan talán úgy érzik, hogy pusztán már annak feltételezése is, hogy a tejjel és a tejtermékekkel problémák vannak, szinte nemzetietlen, az amerikai embert sértő megállapítás. Tisztán kell látnunk: ez a fejezet nem indít rágalomhadjáratot. Csupán kimutatom, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság alig-alig ismert, a tejipar elleni kb. 20 évvel ezelőtti keresetlevele világos érveléssel kimondta, hogy minden amerikainak alaposan ismernie kellene a tejre vonatkozó egészségügyi tényeket. A jó egészség nem előítéleteinkre vagy egyéni tetszésünkre épül, hanem az egészség törvényével való együttműködésen alapul, ami irányít bennünket. Az már az egyénekre tartozik, hogy megváltoztassák elgondolásaikat, és komolyan megvizsgálják, hogy az USA kormányzata miért utasítja el azt a megfogalmazást, miszerint "Mindenkinek szüksége van tejre!" Miért ne hozhatnánk értelmes döntést a tej és a tejtermékek személyes fogyasztására vonatkozóan?
Az derül ki ebből a fejezetből, amit az egészségügyi szakértők évtizedek óta tudnak a tejjel kapcsolatos egészségproblémákról, ám ezek az aggodalmak nem kaptak jelentős publicitást. Látnunk kell, hogy igen nehéz a megelőző orvoslás hangját világosan hallatni, amikor óriási kereskedelmi érdekeltségek dollármilliókkal támogatják a féligazságok hirdetését.

Az Amerikai Tejipari Társaság hatalma

A 2. ábra {Kép:02 – A tejipar befolyása az Egyesült Államokban} mutatja milyen óriási a tejipar befolyása a kereskedelemben és a politikai hadszíntéren az Egyesült Államokban. Néhányan tudják, hogy az Egyesült Államok élelmiszer- költségvetésének 14%-át költi tejtermékekre, {Lábjegyzet:3 } ami azt jelenti, hogy naponta személyenként több mint háromnegyed kiló ezekből a termékekből. {Lábjegyzet:4 } Ilyen roppant forgalom mellett nem csoda, hogy az Amerikai Tejipari Társaság erős és jól menő vállalkozás. Tejtermékekből származó bevételük nagy része óriási hirdetési költségvetésüket támogatja, amit a tej értékesítésének előmozdítására. {Lábjegyzet:5 } Ezért találkozunk oly sok tejreklámmal a televízióban, a sajtóban és a rádióban. Emellett az Amerikai Tejipari Társaság óriási politikai nyomást fejt ki Washingtonban. Néhányan ezt a politikai lobbiknak tulajdonítják, amelyeket választási hadjáratok tartására elkülönített pénzalapok útján biztosít az USA a kongresszusi képviselők 15%-a számára. {Lábjegyzet:6 }
 

A csecsemőknek szükségük van anyjuk antitestjeire

A tudományos kutatás a tejjel összefüggő problémákat már 1931-ben kezdte feltárni, amikor csecsemők halálozási arányát vizsgálták a tehéntej fogyasztásával összefüggésben. Az antibiotikumok felfedezését megelőzően a kutatók 20 000 csecsemőt vizsgáltak meg Chicagóban. A gyermekek egyik csoportját anyatejjel, a másik csoportot pedig felforralt tehéntejjel táplálták. Az eredményeket a 3. ábra {Kép:03 – A tehéntej okozta magas csecsemőhalálozási arány} mutatja. {Lábjegyzet:7 }, {Lábjegyzet:8 }
Egy mértékadó gyermekgyógyászati tankönyv ma azt állítja, hogy a mai magas színvonalú egészségügyi ellátás mellett az anyatejjel való táplálás nem valószínű, hogy a túlélés százalékos arányát növeli. Azt azonban még elismeri, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben az anyatej megmentheti a csecsemők életét. Az egyik tankönyv így ír: "Ámbár kevés, ha egyáltalán van különbség a halálozási arány tekintetében a tápszerrel és az anyatejjel táplált csecsemők között, akik megfelelő gondoskodásban részesülnek. Az alacsonyabb társadalmi-gazdasági szinten élő csoportok és azok körében, akik egészségtelen körülmények között élnek, az anyatejjel táplált csecsemők túlélésének nagyobb a valószínűsége." {Lábjegyzet:9 } Az életfeltételekre és a hozzáférhető gyógyszerekre való tekintet nélkül a csecsemő immunrendszerét rontja, ha tehéntejjel és nem anyatejjel táplálják. Manapság napvilágot látott tanulmányok előnyben részesítik az anyatejjel történő táplálást a tápszerrel vagy tehéntejjel való táplálással szemben. {Lábjegyzet:10 }, {Lábjegyzet:11 }, {Lábjegyzet:12 } Az antibiotikumok korában az Egyesült Államokban a tápszerrel vagy tehéntejjel táplált csecsemők 80%-ánál nagyobb valószínűséggel lép fel hasmenés, és 70%-kal nagyobb valószínűséggel történik fülfertőzés a kizárólag anyatejjel táplált csecsemőkkel összehasonlítva. {Lábjegyzet:13 }
Mi a helyzet az anyatejjel? Annyira előnyös a csecsemők immunrendszere számára? Valószínűleg minden választ még nem ismerünk, de néhány fontos tényezőt már igen. Ezeket a 4. ábrán {Kép:04 – Az anyatejjel táplálás ismert előnyei} soroljuk fel.
Az anyatej első és legfontosabb előnye, hogy az anya antitesteit eljuttatja a gyermekbe. Ezek az antitestek pedig igen komoly védelmet jelentenek, amikor fertőző betegségeknek van kitéve a csecsemő. {Lábjegyzet:14 } A tehéntej vagy csecsemőtápszer viszont mentes ezektől a védelmet nyújtó tényezőktől. Másodszor: a makrofágoknak nevezett fehérvérsejtek az anyatej útján átjuthatnak az anyából a gyermekbe. {Lábjegyzet:15 } Ezek a makrofágok hasznos immunfunkciókról gondoskodhatnak, míg a csecsemő bélrendszerében vannak. Harmadszor: az anyatej egy laktoferrinnek nevezett vegyületet tartalmaz, ami gátolja az E. coli szaporodását a bélben. {Lábjegyzet:16 } Ez nem kis jelentőségű dolog manapság, amikor e baktérium veszedelmes típusai sok kisgyermek életét követelik. Negyedszer: az anyatej általában steril (kivéve, ha az anyának fertőzött az emlője, vagy általános fertőzés van a szervezetében), ami jelentősen csökkenti a gyermek veszélyeztetettségét. Másrészt a tehéntejre jellemző, hogy rendszeresen szennyezett, és jó tenyészhelye a veszélyes kórokozóknak, ahogy látni fogjuk. {Lábjegyzet:17 }
 

Az anyatej további előnyei

Az emberi tej sok emlős tejétől különbözik viszonylag alacsony foszfortartalma miatt. Ahogy a fehérjékről szóló hetedik fejezetben kimutattuk, úgy tűnik, a foszfor megnehezíti a kalcium felszívódását. Tehát a gyermek hajlamosabb lesz arra, hogy több kalciumot hasznosítson a mama alacsony foszfortartalmú tejéből, mint a foszforban gazdag tehéntejből, ahogy az 5. ábra {Kép:05 – Alacsony kalciumfelszívódás a tehéntejből} magyarázza. {Lábjegyzet:18 }
A magas foszforbevitel más problémákat is magában rejt, melyektől az emberi tej mentes. Az emberi tej előnyeinek egyike, hogy az anyatejjel táplált csecsemők sokkal inkább ellenállnak a fertőzéseknek. {Lábjegyzet:19 } Az alacsony foszfortartalmú ételekkel táplált gyermekeknek savasabb a béltartalma, ami az ott tartózkodó kórokozók szaporodását megnehezíti. Azok az újszülöttek, akik azalacsonyabb foszfortartalmú anyatejet isszák, kevésbé valószínű, hogy a metabolikus acidozis súlyos komplikációjával ágynak esnek.
A fertőzés megelőzésén túl az anyatejnek még számos jó tulajdonsága van, például a zsírja sokkal könnyebben emészthető, mint a tehéntejé. {Lábjegyzet:20 } Noha a zsírnak nincs túl nagy jelentősége a mai kereskedelemben és talk-show-kban, kritikus alkotóeleme a kora gyermekkori fejlődésnek. A tehéntej nem tartalmaz C- és D-vitamint, jóllehet az anyatej általában megfelelő mennyiséget nyújt e két létfontosságú tápanyagból. {Lábjegyzet:21 }
 

Tejcukor-érzékenység

Néhány évvel ezelőtt az amerikai humanitárius segélyakció visszájára fordult, amikor országunk megkísérelte, hogy segít néhány dél-amerikai államnak. Nagy mennyiségű tejport osztottunk szét, ami széles körben, sokfelé okozott görcsös és hasmenéses tüneteket. {Lábjegyzet:22 } A tehéntejben igen sok a laktóznak vagy tejcukornak nevezett egyszerű cukor. A csecsemőkor után azonban sok ember elveszíti a laktóz-emésztés képességét. Kifejlődik náluk a laktáz-enzim-elégtelenség. Erre az enzimre azért van szükség, hogy a laktózt két egyszerű cukorra lebontsa, és így felszívhatóvá tegye a szervezet számára. Ha a meg nem emésztett laktóz bekerül a vastagbélbe, ahol a baktériumok lebontják, sok mindent okozhat a gáztól a hasgörcsökig, és a hasmenésig. A gyermekeknél a visszatérő hasi fájdalmak egyharmadánál a tejcukor-érzékenység a fő ok. {Lábjegyzet:23 }
A világ lakosságának több mint a fele tejcukorérzékeny. {Lábjegyzet:24 } Bizonyos embercsoportok hajlamosak arra, hogy a laktáz enzimet korábban elveszítsék, mint mások. Általában a nyugat-európaiak jobban emésztik a laktózt, mint más népcsoportok, éppen ezért nagyobb részük még felnőtt korában is ihat tejet kellemetlen bélbántalmak nélkül. A laktázenzim-hiány gyakoriságát a különböző népcsoportok között a 6. ábra {Kép:06 – Laktázenzim-hiány egészséges felnőtteknél} mutatja. {Lábjegyzet:25 }, {Lábjegyzet:26 }, {Lábjegyzet:27 }

A tehéntej fogyasztásával együtt járó egészségi problémák

A néhai dr. Frank Oski, a Johns Hopkins Gyermekgyógyászati és Sebészeti Központ vezetője volt, 10 évig a Johns Hopkins Egyetem gyermekgyógyász professzora és tanszékvezetője, szerkesztője és alapítója a Contemporary Pediatrics című gyermekgyógyászati folyóiratnak és a The Europan Journal of Pediatric Hematology and Oncology (a gyermekhematológia és -onkológia európai folyóirata) szerkesztőbizottsági tagja. Szerzője vagy társszerzője volt háromszáz akadémiai újságnak és húsz könyvnek, beleértve az újabban megjelent The Practical Pediatriciant (A gyakorló gyermekgyógyász) is. Nemcsak hitelt érdemlő tudós volt, hanem a tehéntej veszélyeinek egyik leghangosabb szószolója is dr. Oski írta a jól dokumentált és igen olvasmányos "Ne igyuk meg a tejünket!" c. könyvet. Könyvének egyik legnagyobb tudományos eredménye a tejivással összefüggő széles körű egészségügyi problémák bizonyítása. Könyve és más források alapján állítottam össze a tehéntej gyermekkori egészségügyi hatásaival kapcsolatos tíz legfőbb aggodalmamat tartalmazó felsorolást. Hat felnőttkori, tehéntejjel összefüggő egészségügyi problémát sorolunk fel és vizsgálunk meg a fejezet későbbi részében. A gyermekkori problémákat a 7. ábra {Kép:07 – A tehéntej fogyasztásával összefüggő fontosabb gyermekkori egészségügyi problémák} sorolja fel.
 

Tejallergiák

A felsorolásban az első helyen az allergiák találhatók. Az allergiák és az asztma drámai növekedésben van Amerikában és az egész világon. A tehéntejjel nem táplálkozó csecsemőknél lényegesen kevesebb allergiás megbetegedés fordul elő, mint azoknál, akiket tehéntejjel táplálnak. {Lábjegyzet:28 } Az anyatej segíthet megelőzni az allergiás megbetegedéseket később is az élet során azáltal, hogy jóval nagyobb teljesítményre készteti az immunrendszert. {Lábjegyzet:29 } Az anyatejnek nemcsak a gyermek immunrendszerére van jótékony hatása, de mentes a tehéntejben található allergénektől is. Nelson gyermekgyógyászati tankönyve egészen világosan szól erről a tényezőről: "A legtöbb figyelem a tehéntejfehérjéjére összpontosult, mint a csecsemőknél előforduló gyomor- és bélallergia fő kiváltó okára." {Lábjegyzet:30 } Az allergiák mindennaposak a gyermekeknél, és az ételallergiák sem ritkák. Az érintett gyermekek számát megbecsülni lehetetlen, mivel sokaknak csak enyhe tünetei vannak, és így nem kerültek be az egészségügyi ellátás rendszerébe. Egy svédországi tanulmánybecslése szerint minden hetven gyermekből egy ételallergiától szenved. {Lábjegyzet:31 } Más statisztikák arra utalnak, hogy bizonyos korcsoportoknál még gyakoribb ez a probléma. A tej- vagy kazein (tejfehérje) -allergiák különféleképpen jelentkezhetnek. E tünetek között találjuk a szájfekélyeket, a hasmenést vagy székrekedést, {Lábjegyzet:32 } a végbélvérzést, hányást, az orrvérzés meg-megújuló rohamait, bőrkiütést és újra és újra jelentkező hörghurutot. {Lábjegyzet:33 }, {Lábjegyzet:34 }, {Lábjegyzet:35 }, {Lábjegyzet:36 } A gyermekkori ételallergiák egyik fő kezelési módja a tehéntejtől való tartózkodás. Ha az allergia a tehéntejnek tulajdonítható, a heveny tünetek két napon belül eltűnnek, miközben a krónikus problémák egy hétig vagy valamivel tovább tartanak. {Lábjegyzet:37 } A gyermekek állapotjavulását elősegítheti, ha a szoptató anyák saját étrendjükből is kihagyják a tehéntejet. Valószínűleg, ahogyan az anya a tehéntejfehérjét emészti, saját tejének minőségét is befolyásolja. {Lábjegyzet:38 }
Súlyos csapás egy fiatal szülő életében, ha a gyermeke kólikás, ami a csecsemőknél különlegesen heves hasi fájdalom formájában jelentkezik. A támadások jellegzetesen előjelek nélkül lépnek fel, akár órákig is tarthatnak, és gyakran társulnak állandó sírással. {Lábjegyzet:39 } A csecsemőkori kólika a csecsemők mintegy húsz százalékánál fordul elő. Tanulmányok jelzik, hogy anyatejjel táplált kólikás csecsemők egyharmadánál eltűnnek a tünetek, amikor az anya áttér a tehéntejmentes étrendre. Ez további bizonyítékkal támasztja alá azt, hogy a kólika esetenként a tehéntej összetevői iránti allergiás reakció következménye. {Lábjegyzet:40 }
 

Vashiányos vérszegénység

Vashiányos vérszegénység (anémia) is következhet a tehéntej fehérjéi iránti érzékenységből. {Lábjegyzet:41 }, {Lábjegyzet:42 } Amikor a csecsemők körében fellépő súlyos vashiányos vérszegénység egyesült államokbeli eseteit nézzük, az érintettek legalább egyharmadánál a teljes tehéntejben lévő fehérje volt a vérszegénység oka. {Lábjegyzet:43 } Az ezzel a fehérjével való érintkezés folytán a bél nyálkahártyasejtjei lehámlanak, kisebb mértékű vérzéseket okozva. Amikor vérvesztés történik, akkor vasveszteséggel (a vér alkotóeleme) is számolnunk kell. A problémák összetettek, mert a tehéntej vajmi keveset segít a vasveszteség pótlásában, mivel az emberi tejben található vasmennyiségnek csupán a felével rendelkezik. {Lábjegyzet:44 }
 

Csökkent intelligencia

A rangos Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Pediatrics) a közelmúltban a vashiányra vonatkozóan egy igen figyelemreméltó felhívást fogalmazott meg: "A vashiány a korai gyermekkorban a viselkedés terén hosszú távú következményekhez vezethet, ami még az anémia ellensúlyozására elegendő vas pótlásával sem fordítható visszájára." {Lábjegyzet:45 } Például azoknak a fejletlen csecsemőknek, akik tápszeren, vagy tehéntejen nőnek fel, 8-10 ponttal kisebb az IQ-juk, mint az anyatejjel táplált társaiknak. {Lábjegyzet:46 }, {Lábjegyzet:47 } A vashiány mellett más tényezők is szerepet játszanak a tehéntejjel összefüggő intellektuális gyengülésben. Dr. Crook a tejallergia következményei közé sorolja a "tanulási nehézségeket" is. {Lábjegyzet:48 } A csökkent intelligencia talán az ómega-3 zsíroknak a tehéntejből és a tejalapú tápszerből való részbeni hiányának is tulajdonítható. {Lábjegyzet:49 }, {Lábjegyzet:50 }, {Lábjegyzet:51 } Ezekre a zsírokra az agy optimális növekedéséhez és fejlődéséhez van szükség.
 

Tejérzékenység

Az orvostudományban az allergiák és a túlérzékenység kérdése az egyik leghevesebben vitatott terület. A tejipari táplálékokra vonatkozóan néhányan ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy vannak formái a tejérzékenységnek, amelyek nem valódi allergiák, csupán a fizikai betegségek széles skálájához járulnak hozzá. Ezekre a rendellenességekre összefoglaló jelleggel a "tejérzékenységek" gyűjtőfogalommal hivatkoznak. Az állítólagos tejérzékenység felől azt gondolják, hogy ez is hozzájárul a viszonylag mindennapos kellemetlen állapotokhoz, melyek összetett tényezőkkel kapcsolatosak. Ezért nehéz hajszálpontosan és egyértelműen a "gonosz vádlottak" közé sorolni a tehéntejet. Az orvosi irodalomban megállapított néhány rendellenesség közé tartozik a krónikus kimerültség tünetegyüttese, {Lábjegyzet:52 } feszítő fejfájások, {Lábjegyzet:53 } a vázizomzati fájdalmak, {Lábjegyzet:54 } a hiperaktivitás {Lábjegyzet:55 } és az ágybavizelés. {Lábjegyzet:56 } A 8. ábrán {Kép:08 – Rendellenességek, amelyeket tejérzékenység is okozhat} további két másikkal kiegészítve felsoroljuk a rendellenességeknek ezt a listáját.
Úgy vélem, a legkonstruktívabb módja, hogy ezt a területet szemügyre vegyük, ha nyitva tartjuk a lehetőséget, hogy a hétköznapi rendellenességek közül néhány – bizonyos helyzetekben – legalábbis részben összefügghet a tej emésztésével. Semmi esetre sem állítom, hogy a tej az egyetlen vagy fő oka ezeknek a problémáknak. Ez az információ azonban sok ember számára mégis fontos lehet, főleg ha jelentős problémája van az egészségével.
Noha sok orvos lehet szkeptikus e tejérzékenységgel összefüggő lista láttán, engem azonban számos tapasztalatom nyitottá tesz a lehetőség iránt, miszerint a tejes termékek okozta allergiáknak több olyan rendellenességben is lehet szerepe, amire normális esetben nem is gondolnánk. Belgyógyász specialistaként általában felnőttekkel foglalkozom, de sok gyermeket is vizsgáltam, főleg fiúkat, akik 8-10 éves korukban még ágyba vizeltek. Amikor felhagytak a tejtermékek fogyasztásával, megszűnt az ágybavizelés.
Egy másik nagy probléma, hogy a tejérzékenység közrejátszik légzési, légzőszervi gondok kialakulásában. Már említettem, hogy egy teljesen kifejlődött tejallergia súlyosbíthatja a légzési nehézségeket, de most olyan egyénekre gondolok, akiknek ezen tüneteit nem lehet immunrendszerük tehéntejre adott válaszával megmagyarázni. Valami oknál fogva a tejtermékfogyasztás néhány gyermek esetében, úgy tűnik, összefügg a nyálkatermelődéssel, köhögéssel és tüdő-rendellenességekkel. Nelson gyermekgyógyászati tankönyve rávilágít, hogy a röntgennel kimutatott pulmonális (tüdő) beszűrődéseknek nevezett tüdő-rendellenességek kapcsolatba hozhatók a tehéntejjel. {Lábjegyzet:57 } A szöveg megemlít egy hemosziderin-lerakódás nevű komoly tüdőbetegséget, ami néha spontán gyógyul, amikor a gyermek étrendjéből kihagyják a tejtermékeket. {Lábjegyzet:58 } Érdekes, hogy néhány, ezzel a ritka tüdő-rendellenességgel küszködő gyereknek is krónikusan folyik az orra, megújuló fülfertőzések lépnek fel náluk, krónikusan megnagyobbodtak a nyirokszövetek az orrukban és torkukban. {Lábjegyzet:59 } Mindez felvet egy komoly kérdést: lehetséges, hogy krónikus fül-, orr- és torokproblémákkal bajlódó jelentős számú gyermeknek tejérzékenysége van, még akkor is, ha nem alakultak ki náluk súlyos tüdőproblémák? Sok orvos egybehangzóan válaszolna: igen.

Tej okozta korai érelmeszesedés?

Bizonyítékok alapján feltételezik, hogy az oxidált koleszterinnek szerepe van az ateroszklerózisnak nevezett artéria-beszűkülési folyamat kialakulásában. Ha a koleszterint tartalmazó ételt levegőnek tesszük ki, a koleszterin oxidálódhat (egyesülhet oxigénnel), ami az artériákat még jobban károsítja. A teljes tej és főleg a teljes tejport tartalmazó tápszer veszélyes ebből a szempontból, és ideális feltételt teremt a koleszterinoxidációnak. A koleszterinoxidációról részletesen a harmadik, szívbetegségről volt szó. A gyermekek korán ráléphetnek a halál felé vezető útra a tehéntejkészítmények fogyasztása, emésztése által. Amikor a gyermek anyatejből származó koleszterint fogyaszt, az a mellbimbóból közvetlenül a gyermek szájába folyik. Jóval kevesebb a lehetőség az oxidációra. Amikor országok között összehasonlítást végzünk a szívbetegség és az élelmiszerek összefüggéséről, azt láthatjuk, hogy a tejtermékek a szívbaj legfőbb indikátorai. {Lábjegyzet:60 }, {Lábjegyzet:61 }, {Lábjegyzet:62 }, {Lábjegyzet:63 }
 

A fiatalon szerzett cukorbaj és a tehéntej

A tehéntej, erre genetikailag hajlamos gyermekeknél, cukorbajt idézhet elő. Tudományos dolgozatok egyre növekvő száma feltételezi ezt a kapcsolatot. A kutatók a tehéntej fehérjéit leleplezve arra jutottak, hogy hasonlítanak a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek a felszínén található fehérjékhez. A két szóban forgó fehérje szakmai elnevezése: ABBOS {Lábjegyzet:64 } (a szarvasmarha vérsavó-albuminjainak egy része), és béta-kazein. {Lábjegyzet:65 } A kutatók feltételezik, hogy a genetikailag hajlamos gyermek elkezd antitesteket termelni egyik vagy másik tejfehérje ellen. A béta-sejtek a test inzulingyárai. Ha az immunrendszer elpusztítja őket, cukorbaj alakul ki. Dr. Karjalainem, az egyik tanulmány szerzője így ír: "Talán felfedeztünk egy csodálatos stratégiát, hogy megelőzzük az 1. típusú cukorbetegséget. Ha igazunk van, ez lehet a kezdete e rettenetes betegség végének." Természetesen ez azt jelentené, hogy az összes cukorbetegségre hajlamos egyén étrendjéből kihagyjuk a tehéntejet.
 

Pattanások, pörsenések és a tej

A pattanás a serdülőkor egyik jól ismert problémája. Amellett, hogy az anyák évekig nélkülözték az ingyenes gyermekétkezési tanácsadást, a legtöbb orvos a már kialakult probléma ellensúlyozására a gyógyszeres kezelést választja, és csak ritkán – ha egyáltalán – tanácsolnak étrendi változtatásokat. Mindazonáltal a kutatás jelzi, hogy az étrendnek van némi szerepe. Nelson tankönyve egyes zsírokat (8–14 szénatomú közepes hosszúságú szénlánccal) mint "jelentéktelen ingerlő tényezőket" azonosított. {Lábjegyzet:66 } Ugyanez a forrás említi, hogy a faggyúmirigycsapok (mitesszerek) kialakulásában is szerepe lehet a zsírnak.
Noha a legtöbb ember nem gondolja, hogy a tej bőséges zsírforrás, a teljes tejben a kalóriák 50%-a a zsírból ered. {Lábjegyzet:67 } Sok sajtban még ennél is magasabb az arány, néhány lágy krémsajt pedig megközelíti a zsírból származó 90%-os kalóriamennyiséget. {Lábjegyzet:68 } (Érdemes megjegyezni, hogy a tejtermékek zsírkalóriáinak 15–20%-a a szóban forgó 8–14 szénatomú, közepes lánczsírokból áll). {Lábjegyzet:69 } Dr. Frank Oski beszámolt arról, hogy – akár e zsír miatt, akár más oknál fogva – a pattanások gyakran letisztulnak, ha abbamarad a tejfogyasztás. {Lábjegyzet:70 }
Oski, úgy tűnik, egyetért azzal, hogy az étrend és a pattanások összefüggenek, akár úgy is, hogy ezt a kapcsolatot nem a tejzsír okozza. A tejelő tehenek jelentős része terhes, és tejébe teront (egy sárgatesthormon) bocsát ki. Oski úgy érvelt, hogy a sárgatesthormon hím nemi hormonokká alakul át (androgénekké), ami még tovább növeli a pattanásokat. {Lábjegyzet:71 }
 

Reumás ízületi gyulladás, fogromlás és fertőző betegségek

A fiatalkori reumás ízületi gyulladásként ismert ízületi betegség néhány megnyomorító változata összefüggésbe hozható a tejtermékek fogyasztásával. {Lábjegyzet:72 } Más beszámolók a fogszuvasodás néhány formájában kockázati tényezőnek tekintik a tejtermékeket. {Lábjegyzet:73 } A fertőző betegségek azonban a gyermek egészségére nézve a legnagyobb kockázatot hordozzák, melyek a teljes tejtartalmú élelmiszerek fogyasztásából következhetnek. E fejezet későbbi részében még kitérünk erre a témára.
 

Felnőttkori betegségek kialakulása tejtartalmú élelmiszerek fogyasztása következtében

Miután a tej gyerekek egészségére gyakorolt hatásaival kapcsolatos aggályaimat áttekintettük, nézzünk meg most részletesen olyan komoly, tejtermékekkel kapcsolatos betegségeket, melyek általában felnőttkorban jelennek meg. A hat legfontosabb egészségügyi problémát a 9. ábra {Kép:09 – A tehéntej fogyasztásával összefüggő főbb felnőttkori egészségügyi problémák} mutatja.
 

Szívkoszorúér-megbetegedés

Sokaknak, akik szívkoszorúér-betegség megelőzésével vagy gyógyításával próbálkoznak, az a véleménye, hogy a sovány vagy az egyszázalékos zsírtartalmú tej jó választás. Egy 1990-es kísérletben a legtöbb jó eredményt – a szívbajnak életmódváltással történő kezelésében – az a program produkálta, aminek az volt a lényege, hogy eltávolították a tejet az étrendből. {Lábjegyzet:74 } Ugyanezeket a koleszterin oxidációjára vonatkozó problémákat már előzőleg is említettük ebben a fejezetben. Ezek a problémák felnőttek esetében még aggasztóbbak, mint gyermekeknél. Gyermekeknél fontos feladat az ateroszklerózis (érelmeszesedés) korai kialakulásának megelőzése. Felnőtteknél a kérdés élet-halál horderejűvé válik, amikor már arra kell törekedni, hogy szabaddá tegyék a jelentősen beszűkült artériákat.
A fehérje témájával foglalkozó fejezetben megtudtuk, hogy a kazein, az egyik legrosszabb fehérje, amely megemeli a vér koleszterinszintjét. Ez egy közönséges tejfehérje. {Lábjegyzet:75 } A tehéntej minden válfaja, beleértve a sovány és az egyszázalékos tejet is, kazeint és koleszterint is tartalmaz. A kétszázalékos és a teljes tej rosszabb, mint a sovány vagy az egyszázalékos, mert több benne a koleszterin és a telített zsír, ami emeli a vérkoleszterint.
Egy Norman Mayo nevű Seattle-ből való, 61 éves páciens újabban az újságok címoldalára került, amikor bejelentette, hogy beperli a tejipart, mert a cégek nem tesznek figyelmeztető címkét a tejre, ami tájékoztatja a vásárlót a szívbetegség és az agyvérzés megnövekedett kockázatáról. Azt állította, hogy egész életében teljes tejet ivott, mert azt hitte, hogy ez egészséges. Most pedig beszűkültek az artériái, és már volt egy agyvérzése is. Miután egészségügyi tanácsadójától ismeretet szerzett beszűkült artériáiról, a tejtermékek artériakárosító hatásairól is megtudott néhány dolgot.
 

A tejjel készült ételek és a rák közötti összefüggés

Dr. David Rose és kollégái az American Health Foundationnál (Amerikai Egészség Alapítvány) megvizsgálták a különböző rákos megbetegedések nemzetközi halálozási arányait. {Lábjegyzet:76 } Megállapították, hogy minél több tejet és húst esznek egy országban, annál nagyobb a mellrák kockázata. A prosztata- és petefészekrák kockázatát is összefüggésbe hozták a tejfogyasztással. La Vecchia és munkatársai Olaszországban kimutatták, hogy a prosztatarák kockázata arányosan nő a tejivással. Tehát minél több tejet fogyaszt valaki, annál nagyobb e végzetes rák kockázata. Akik napi egy-két pohárral isznak, húsz százalékkal növelik az esélyüket. Amikor a tejfogyasztás meghaladta a napi kétpohárnyit, a prosztatarák esélye négyszáz százalékkal felszökött. {Lábjegyzet:77 } Egy spanyolországi kísérlet egy másik rákbetegséggel egészíti ki a tej rovására írt rosszindulatú betegségek listáját. Ottani kutatók megállapították, hogy a tejtermékek fogyasztása megháromszorozza a végbélrák esélyét. {Lábjegyzet:78 }
Ezek nem elszigetelt vizsgálatok. A kutatás egyre szélesedik, éppen itt Amerikában, ahol a tej mellett más állati termékeket is felelőssé tesznek a rák kockázatának növekedéséért. Egy bizonyos USA-ból származó tanulmány államonként vizsgálta meg a tejjel készült ételek fogyasztása és a mellrák kapcsolatát. Minél több tejet fogyasztott a lakosság egy államban, annál nagyobb az emberek esélye arra, hogy mellrákban haljanak meg. {Lábjegyzet:79 }
 

Idegbetegségek

Az egyik pusztító idegbetegséget amitrofiás laterális szklerózisnak (ALS) nevezik. Egy kevésbé impozáns néven általában Lou Gehrig-kórnak hívják (a híres baseballjátékos után, aki megkapta ezt a betegséget). Az ALS a szervezetben elhatalmasodó bénulást okozhat. Az áldozatok többsége a diagnózistól számított három éven belül meghal. {Lábjegyzet:80 } A betegség csak ritkán örökölhető, az esetek többségében egyáltalán nem alakult ki. A lakosság tanulmányozásából származó eredmények némi aggodalomra adnak okot, mivel az ALS néhány esetét tejtermékek útján átvitt fertőző kórokozó okozhatta. {Lábjegyzet:81 }
A szklerózis multiplex (SM) egy másik potenciálisan bénító, munkaképtelenné tévő idegbetegség. Ez a kór a mielinnek nevezett szövetet sújtja, ami az agy, a szemidegek és a gerincvelő idegsejtjeit elszigeteli egymástól. Úgy tűnik, ez a betegség az immunrendszer abnormalitásának köszönhető, ami a mielin szövet gyulladását és pusztulását okozza. {Lábjegyzet:82 } Egy kitűnő hírnévnek örvendő angol orvosi folyóiratban, a Lancetben megjelent tanulmány feltételezte, hogy az SM összefügghet a tejtermékek fogyasztásával. {Lábjegyzet:83 }
 

Allergiák és emésztési problémák

A tejtermékek más, a felnőtteket is megtámadó betegségek egész seregében is szerepet játszhatnak. Megfigyelték, hogy a gyermekkori allergia gyakran összefüggésbe hozható a tejtermékekkel, de felnőttkori allergiás megnyilvánulásokat is okozhatnak. A laktózérzékenységet egy bizonyos mértékig már érintettük. Megtudtuk, hogy a gyermekeknél jelentkező hasi problémák jelentős mértékben a tejcukor felszívódási zavarából erednek. A laktózérzékenység felnőttek millióinak is problémákat okoz. Gyakran nem ismerik fel, hogy a tej vagy az egyik kiváltó tényező, vagy bélproblémájuk egyetlen oka.
A tejfogyasztást olyan betegségek egyre növekvő számával is összefüggésbe hozzák, melyeket még nem érintettünk ebben a fejezetben. Talán a legaggasztóbbak az egyre szaporodó súlyos fertőző betegségek. A következőkben ezeket vesszük szemügyre.
 

Szívkoszorúér-megbetegedés

Sokaknak, akik szívkoszorúér-betegség megelőzésével vagy gyógyításával próbálkoznak, az a véleménye, hogy a sovány vagy az egyszázalékos zsírtartalmú tej jó választás. Egy 1990-es kísérletben a legtöbb jó eredményt – a szívbajnak életmódváltással történő kezelésében – az a program produkálta, aminek az volt a lényege, hogy eltávolították a tejet az étrendből. {Lábjegyzet:74 } Ugyanezeket a koleszterin oxidációjára vonatkozó problémákat már előzőleg is említettük ebben a fejezetben. Ezek a problémák felnőttek esetében még aggasztóbbak, mint gyermekeknél. Gyermekeknél fontos feladat az ateroszklerózis (érelmeszesedés) korai kialakulásának megelőzése. Felnőtteknél a kérdés élet-halál horderejűvé válik, amikor már arra kell törekedni, hogy szabaddá tegyék a jelentősen beszűkült artériákat.
A fehérje témájával foglalkozó fejezetben megtudtuk, hogy a kazein, az egyik legrosszabb fehérje, amely megemeli a vér koleszterinszintjét. Ez egy közönséges tejfehérje. {Lábjegyzet:75 } A tehéntej minden válfaja, beleértve a sovány és az egyszázalékos tejet is, kazeint és koleszterint is tartalmaz. A kétszázalékos és a teljes tej rosszabb, mint a sovány vagy az egyszázalékos, mert több benne a koleszterin és a telített zsír, ami emeli a vérkoleszterint.
Egy Norman Mayo nevű Seattle-ből való, 61 éves páciens újabban az újságok címoldalára került, amikor bejelentette, hogy beperli a tejipart, mert a cégek nem tesznek figyelmeztető címkét a tejre, ami tájékoztatja a vásárlót a szívbetegség és az agyvérzés megnövekedett kockázatáról. Azt állította, hogy egész életében teljes tejet ivott, mert azt hitte, hogy ez egészséges. Most pedig beszűkültek az artériái, és már volt egy agyvérzése is. Miután egészségügyi tanácsadójától ismeretet szerzett beszűkült artériáiról, a tejtermékek artériakárosító hatásairól is megtudott néhány dolgot.
 

A tejjel készült ételek és a rák közötti összefüggés

Dr. David Rose és kollégái az American Health Foundationnál (Amerikai Egészség Alapítvány) megvizsgálták a különböző rákos megbetegedések nemzetközi halálozási arányait. {Lábjegyzet:76 } Megállapították, hogy minél több tejet és húst esznek egy országban, annál nagyobb a mellrák kockázata. A prosztata- és petefészekrák kockázatát is összefüggésbe hozták a tejfogyasztással. La Vecchia és munkatársai Olaszországban kimutatták, hogy a prosztatarák kockázata arányosan nő a tejivással. Tehát minél több tejet fogyaszt valaki, annál nagyobb e végzetes rák kockázata. Akik napi egy-két pohárral isznak, húsz százalékkal növelik az esélyüket. Amikor a tejfogyasztás meghaladta a napi kétpohárnyit, a prosztatarák esélye négyszáz százalékkal felszökött. {Lábjegyzet:77 } Egy spanyolországi kísérlet egy másik rákbetegséggel egészíti ki a tej rovására írt rosszindulatú betegségek listáját. Ottani kutatók megállapították, hogy a tejtermékek fogyasztása megháromszorozza a végbélrák esélyét. {Lábjegyzet:78 }
Ezek nem elszigetelt vizsgálatok. A kutatás egyre szélesedik, éppen itt Amerikában, ahol a tej mellett más állati termékeket is felelőssé tesznek a rák kockázatának növekedéséért. Egy bizonyos USA-ból származó tanulmány államonként vizsgálta meg a tejjel készült ételek fogyasztása és a mellrák kapcsolatát. Minél több tejet fogyasztott a lakosság egy államban, annál nagyobb az emberek esélye arra, hogy mellrákban haljanak meg. {Lábjegyzet:79 }
 

Idegbetegségek

Az egyik pusztító idegbetegséget amitrofiás laterális szklerózisnak (ALS) nevezik. Egy kevésbé impozáns néven általában Lou Gehrig-kórnak hívják (a híres baseballjátékos után, aki megkapta ezt a betegséget). Az ALS a szervezetben elhatalmasodó bénulást okozhat. Az áldozatok többsége a diagnózistól számított három éven belül meghal. {Lábjegyzet:80 } A betegség csak ritkán örökölhető, az esetek többségében egyáltalán nem alakult ki. A lakosság tanulmányozásából származó eredmények némi aggodalomra adnak okot, mivel az ALS néhány esetét tejtermékek útján átvitt fertőző kórokozó okozhatta. {Lábjegyzet:81 }
A szklerózis multiplex (SM) egy másik potenciálisan bénító, munkaképtelenné tévő idegbetegség. Ez a kór a mielinnek nevezett szövetet sújtja, ami az agy, a szemidegek és a gerincvelő idegsejtjeit elszigeteli egymástól. Úgy tűnik, ez a betegség az immunrendszer abnormalitásának köszönhető, ami a mielin szövet gyulladását és pusztulását okozza. {Lábjegyzet:82 } Egy kitűnő hírnévnek örvendő angol orvosi folyóiratban, a Lancetben megjelent tanulmány feltételezte, hogy az SM összefügghet a tejtermékek fogyasztásával. {Lábjegyzet:83 }
 

Allergiák és emésztési problémák

A tejtermékek más, a felnőtteket is megtámadó betegségek egész seregében is szerepet játszhatnak. Megfigyelték, hogy a gyermekkori allergia gyakran összefüggésbe hozható a tejtermékekkel, de felnőttkori allergiás megnyilvánulásokat is okozhatnak. A laktózérzékenységet egy bizonyos mértékig már érintettük. Megtudtuk, hogy a gyermekeknél jelentkező hasi problémák jelentős mértékben a tejcukor felszívódási zavarából erednek. A laktózérzékenység felnőttek millióinak is problémákat okoz. Gyakran nem ismerik fel, hogy a tej vagy az egyik kiváltó tényező, vagy bélproblémájuk egyetlen oka.
A tejfogyasztást olyan betegségek egyre növekvő számával is összefüggésbe hozzák, melyeket még nem érintettünk ebben a fejezetben. Talán a legaggasztóbbak az egyre szaporodó súlyos fertőző betegségek. A következőkben ezeket vesszük szemügyre.
 

További tejszennyező anyagok a baktériumokon és vírusokon kívül

Manapság igen gyakran találnak a tejben antibiotikumokat. Az 1950-es évek eleje óta antibiotikumokat adnak az állatállomány táplálékához, így például a Penicillint és Tetracyclint, hogy megelőzzék a fertőzést, és fokozzák a növekedést. {Lábjegyzet:100 } Antibiotikumokat használnak a beteg tehenek kezelésére is. Noha a gyógyszeres kezelésen túlesett állatok tejét egy ideig megsemmisítették, a gyógyszerek jelen vannak a tehéntejben még azután is, hogy befejezték az antibiotikumos kezelést.
Két fő aggodalom támadt a tejtermékekkel kapcsolatosan az antibiotikumok használatát illetően. Először: egyesek amiatt aggódnak, hogy az állatállományban széles skálán alkalmazott antibiotikumok kedveznek olyan organizmusok létrejöttének, amelyek rezisztensekké váltak a közönséges antibiotikumokkal szemben. Másodszor: vannak jogos félelmek, hogy a tejben lévő antibiotikum-maradványok betegséget okoznak az embereknek.
A baktériumok az antibiotikumok iránt egyre növekvő rezisztenciáját egy ideje már felismerték. Sok betegség, mint például a tüdőgyulladás, a tripper vagy szalmonella, melyeket korábban könnyen kezeltek bizonyos antibiotikumokkal, rezisztensekké váltak e szerekkel szemben. {Lábjegyzet:101 } Néhányan a növekvő rezisztenciának ezért a problémájáért az antibiotikumok válogatás nélküli alkalmazását teszik felelőssé, mind a lakosság, mind pedig a háziállatok körében. A kutatók feltételezik, hogy a haszonállatokkal való érintkezés nagy valószínűség szerint hatótényező ebben a folyamatban.
Bármilyen dobozos tejjel kapcsolatban igen nagy annak valószínűsége, hogy egy vagy többféle kémikáliát, gyógyszermaradványt tartalmaz. A tejtermelő körzetekben sok tehén tejét öntik össze. Így a fogyasztóhoz jutó tej olyan összetevőket tartalmaz, szó szerint több száz tehén tejéből adódnak össze. A Rutgers Egyetem kutatói megállapították, hogy a tejminták jelentős része egynél több gyógyszermaradékot mutat. {Lábjegyzet:102 } Az efféle antibiotikum-maradékok jelenléte a tejben az antibiotikumok iránti rezisztencia kialakulását elősegítő tényező.
Egy másik Rutgers-tanulmányban olvashatjuk, hogy a Stafylococcus aureust (egy komoly bőr- és csontfertőzés okozóját) hatféle kis dózisú antibiotikumnak tették ki. A kísérlet néhány olyan antibiotikumot alkalmazott, melyet rendszeresen használtak az állatfeldolgozó iparban. Ide tartozik az Erythromicin, a Tetracyclin és az Ampicillin. A szereket viszonylag kis mennyiségben használták ahhoz, hogy a kereskedelemben a tej törvényesen eladható legyen (ti. alatta van annak az értéknek, amit az FDA "biztonságos" adagnak tekint). Ezeket a szereket külön vagy a hármat kombinálva alkalmazták. (A gyógyszerek kombinációjának magyarázata az volt, hogy felismerték a sokelemű gyógyszerek hatékonyságát. Két hét után a mérések azt mutatták, hogy a gyógyszereknek kitett Staphylococus aureus baktériumok gyorsan ellenállóvá váltak. Azokkal a Staphylococcus baktériumokkal összehasonlítva, amelyek nem voltak kitéve antibiotikumoknak, az egyetlen szernek alávetetteknél hatszor gyorsabban alakult ki rezisztencia. Azok pedig, melyek három antibiotikumnak voltak kitéve, több mint huszonhétszer gyorsabban alakítottak ki ellenállást. {Lábjegyzet:103 } A kutatás megállapítja, hogy a tejnek mentesnek kellene lennie az összes antibiotikumtól, ha a rezisztens baktériumok gyors kifejlődését korlátozni akarjuk.
A különböző ismert, tejben lévő fertőző anyagok összegző listáját a 11. ábra {Kép:11 – Mit veszünk magunkhoz a reggelire fogyasztott tejjel?} mutatja.
Noha megpróbáltam különbséget tenni azok között a betegségek között, amelyek magával a tejjel kapcsolatosak és más, a tejben lévő fertőző, szennyező anyagoknak tulajdonítható betegségek között, rá kellett jönnöm, hogy az efféle különbségtétel szinte lehetetlen. A probléma az, hogy a tej olyannyira velejéig szennyezett, hogy szinte megállapíthatatlan, hogy vajon magával a tejjel kapcsolatosak a problémák, vagy pedig a mindig jelenlévő szennyező anyagokkal. Noha a rák kockázatát úgy mutattam be, mint ami magának a tejnek tulajdonítható, bizonyítékok azt jelzik, hogy legalábbis néhány tej-rák kapcsolat a szennyező anyagokkal hozható összefüggésbe.
Egy, a tüdőrákkal foglalkozó tanulmány jó illusztrációt nyújt erre a lehetőségre. A kutatók megállapították, hogy a teljes zsírmennyiséggel rendelkező tej fogyasztásából ered a megnövekedett kockázat, nem pedig a zsírszegény változatból. Ámbár a tiszta tejzsír is lehet a tettes. A vizsgálatok egy másik olvasata az, hogy a tejben lévő szennyező anyagok a kockázat megnövekedéséért leginkább felelős tényezők. Az elgondolás az, hogy a szennyeződések egyáltalán nem hozzáférhetetlenek a szervezet számára. A legaggasztóbb mérgek közül sok zsírban oldódik, és a tejnek is van természetes zsírtartalma.
Egy másik példa az allergia területéről származik. Azt érzékelteti, mennyire nehéz megkülönböztetni a szennyeződések hatásait a hamisítatlan tej hatásaitól. Noha sok esetben úgy látszik, mintha a tehéntej-allergia a tejfehérjékkel lenne összefüggésben, a szennyeződések is a probléma részei lehetnek. A tejivást követő légzési problémák hétköznapi megjelenése (mint például több nyálka kiválasztása, köhögés vagy fertőzések) néha a tejben lévő antibiotikum-maradékoknak köszönhető. Valaki lehet allergiás a Penicillinre, Erythromicinre vagy más gyógyszerekre, melyek kis mennyiségekben a tejben is jelen vannak. Nincs elég gyógyszer benne, hogy komoly, mindenre kiterjedő allergiát okozzon, de a jelenlévő kis mennyiség arra elegendő, hogy kellemetlen légzési tüneteket váltson ki.
 

Hogyan jutunk kalciumhoz a tejtermékek elhagyása után?

Az amerikaiak joggal félnek a csontritkulástól, az elnevezés is szó szerint a csontok elvékonyodására utal. A betegség mindkét nemre hatással van, s a negyvenöt év felettiek csonttöréseinek hozzávetőlegesen úgy hetvenszázalékát idézi elő. {Lábjegyzet:104 } A tejipar gyorsan tőkét kovácsolt ezekből az aggodalmakból. Úgy reklámozták a tejet, sajtot és más tejtermékeket, mint olyan élelmiszercikkeket, melyek segítik megerősíteni a csontokat kalciumtartalmuknál fogva is, azzal szemben tették mindezt, amit a legtöbb amerikai "tud", tudniillik, hogy a tehéntejben lévő több kalcium nem az, amire az emberek csontjának javításához szükség van.
A hetedik, fehérjéről szóló fejezetben két, a csontritkulással kapcsolatos, valódi táplálkozással összefüggő "vádlottal" foglalkozom. Az igazi bűnös a túlzott fehérjefogyasztás, nem pedig a nem megfelelő kalciumbevitel. A teljes érvrendszerről ott írok, de itt hadd tekintsem át a kulcsfogalmakat. Először is bizonyos tanulmányok azt mutatják, hogy minél több állati fehérje van az étrendben, annál nagyobb a csontritkulás kockázata. Az egyik klasszikus kísérleti csoport: az eszkimók. Napi igen magas, úgy 2500 mg-os kalciumfogyasztásuk ellenére is igen elterjedt körükben a csontritkulás. Másodszor, valóságos emberi tapasztalatok is hasonló összefüggést mutattak. Ha egy olyan valakinek az étrendjében megnő a fehérje, aki korlátlan mennyiségben fogyaszt kalciumot – akár 1400 mg-ot naponta – ténylegesen kalciumot veszíthet. Harmadszor: úgy tűnik, számos biokémiai tényező van, ami főleg a hús kalciumkiürítő hatásáról ad számot. Ezek közé tartoznak a magasabb fehérjetartalom hatásai éppúgy, mint a húsban található foszforral és kénnel járó problémák is.
Azt is fontos megjegyezni, hogy a hetedik fejezetben, amire a korábbiakban már hivatkoztam, táplálékforrásokat felsoroló táblázatokról is gondoskodom, melyek korlátlan mennyiségű kalciummal látnak el, miközben elkerülik a fehérjetöbblet, kén és foszfor problémáit. A legjobbak között vannak a zöld levelű zöldségfélék.
 

Mi szól a tejtermékek fogyasztása mellett?

A National Dairy Council (Nemzeti Tejterméktanács) nemrég adott ki egy könyvet, ami tudományos nézőpontból támogatta a tejtermékekből készült ételeket, élelmiszereket. {Lábjegyzet:105 }
A könyvet két alkalmazottjuk és egy fizetett szaktanácsadó írta. A legtöbb jó hatás, amiről a tejipar beszél, könnyen összpontosítható egy ásványra, a kalciumra. A többi megemlített jó dolog közé tartozik a D-vitamin-fogyasztás, amit pótlásul hozzátesznek a tejhez. A D-vita-minhoz akkor is könnyen hozzájuthatunk, ha mérsékelten napozunk, tehát nem szükségszerű összetevője az emberi tápláléknak. Ha a D-vitaminnal dúsított tejes élelmiszert kihagyják az étrendből, és nem tudunk napozni, azt javaslom, napi 400 NE (nemzetközi egység) D-vitaminnal egészítsék ki táplálékukat. {Lábjegyzet:106 } A D-vitamin sokkal fontosabb a csontritkulás megelőzésében, mint a sok kalcium bevitele.
Az ún. "pozitív" tejtermékkutatás többségére jellemző, hogy nem ellenőriz más étkezési vagy életmódbeli tényezőt. Például egy új keletű tanulmány arra utal, hogy azoknál a középkorú férfiaknál, akik tejet ittak, életük későbbi szakaszában valamivel kisebb volt az agyvérzés kockázata. Azonban a vizsgálat nem különített el más olyan tényezőket, melyekről tudjuk, hogy csökkentik az agyvérzés kockázatát. Ilyenek a naponkénti testmozgás és a naponta többszöri gyümölcs- és zöldségfogyasztás. {Lábjegyzet:107 } Még a tanulmány szerzője maga is azt állítja: "Van valami még a tejben (kalcium), vagy a tejivók életmódjában, ami védelmet nyújt. Nehéz ezeket a tényezőket azonosítani, de a tejivók (e tanulmányban) talán soványabbak, és fizikai téren tevékenyebbek, s inkább hajlamosak arra, hogy olyan táplálékokat fogyasszanak, melyek nagy valószínűség szerint egészségesek." Majd hozzátette: "...Nem lenne viszont helyénvaló, ha azt javasolnánk, hogy növeljék a tejfogyasztást az agyvérzés kockázatának csökkentése érdekében."
Jóllehet ezeket a tanulmányokat a tejipar és a hírközlés széles körben népszerűsíti, és ezek támogatják a tej korlátlan fogyasztását, nem igazán adnak megbízható információt a tejről. A legutóbb megjelent tudományos könyv is, amit a National Dairy Council és a National Dairy Promotion and Research Board közösen adott ki, és arra törekszik, hogy a tejről áttekintést nyújtson, teljesen hallgat az ebben a fejezetben a tejjel összefüggésben megfogalmazott sok-sok aggodalomról, kivéve a laktózérzékenységet. {Lábjegyzet:108 }
 

Az iskolatej és a politika

A tejtermékekkel kapcsolatos valamennyi probléma ismeretében megfontolandó, hogy kerülni kellene olyan hirdetéseknek a közlését, amelyek ajánlják a tej korlátlan fogyasztását. Sajnos a jelenlegi törvényhozás (valószínűleg részben a tejipar befolyásának köszönhetően) megkívánja, hogy az általános iskolákban tejtermékek széles választékáról gondoskodjanak. A kérdés összetett voltát a 12. ábra {Kép:12 – A kormányzat következetlen magatartása a tejre vonatkozóan} illusztrálja. {Lábjegyzet:109 }
Úgy tűnik, hogy a kormányzat az érdekek konfliktusában vergődik. Egyrészt széles körben támogatja azt a javaslatot, hogy szállítsuk le nemzeti zsírfogyasztásunkat 30%-ra vagy az alá, és főleg az étrendben lévő telített zsírokat szorítsuk vissza. Másrészt a régebbi USDA-szabályok segítik a tejtermékek (melyekben igen sok a zsír, főleg telített zsírok)túlzott mértékű fogyasztását, illetve bevezetését iskolai étkezési programunkban. Úgy okoskodtak, hogy a gyermekeink egészségét meghatározó iskolai ebédeltetési program helyett az olyan erőteljes kereskedelmi érdekek kapjanak prioritást, mint például a tejiparé.
Egy nyilvános, a táplálékért és az egészségért felelős szervezet kimutatta, hogy az USDA-szabályok az amerikaiakat lehetetlen helyzetbe hozták. Állításaikat a 13. ábrán {Kép:13 – A tejipar gazdasági érdekei kontra egészséges táplálék} tesszük közzé.
 

A tejjel kapcsolatos saját tapasztalataim

Jó néhány évvel ezelőtt olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek arra bírtak, hogy hagyjak fel a tejfogyasztással. Tizenéves koromtól kezdve újra meg újra légúti fertőzéseken estem át. Túljutottam az egyiken, egy héttel később beleestem a másikba. Főiskolai és egyetemi éveim alatt anyám egyre azt mondogatta, menjek el egy szakorvoshoz, hogy megállapítsa, mi a baj az immunrendszeremmel. Végül csináltattam egy immunrendszer- és vérvizsgálatot, de minden leletem normális volt. Levonva a tanulságot, arra gondoltan, hogy beteges vagyok, és mindig is felső légúti fertőzésekkel fogok kínlódni. Majd szakorvosi tanulmányaim során megismertem néhányat a tej okozta komplikációk közül. Elhatároztam, hogy felhagyok a tejfogyasztással, ami meglehetősen nehéz volt, mivel addig nagy mennyiségben ittam. Kísérletet tettem a szója-, rizs- és mogyorótejjel, melyek a kereskedelemben kaphatók, és elfogadhatónak találtam őket. Még a szójatáplálékok is jók voltak, és állati eredetű termékektől mentesek. Amikor felhagytam a tejfogyasztással, légúti fertőzéseim elmúltak, és sok évig nem estem ágynak újabb megfázással.
Ellen White évekkel ezelőtt arra figyelmeztetett: "...ha más, a szükséges elemeket pótló eledel nem szerezhető be, ne kerüljük el teljesen a tej és tojás fogyasztását. Legyünk mégis gondosak, hogy olyan egészséges tehéntől származzon a tej és egészséges tyúktól a tojás, amelyeket helyesen táplálnak és jól tartanak..." {Lábjegyzet:110 }, {Lábjegyzet:111 }
Persze még az egészségesnek látszó tehenek is lehetnek már napok óta betegek, mielőtt a tünetek megjelennének. Fel nem ismert betegségük egész ideje alatt az emberek még ihatták tejüket. White tanácsolta, hogyan kezeljék ezt. "Ha tejet fogyasztunk, előbb alaposan fertőtlenítsük. Ilyen elővigyázatosság mellett kevesebb annak eshetősége, hogy megbetegedjünk tőle." {Lábjegyzet:112 }
Bölcs tanácsa így szól: "Az étrend megújulása legyen fokozatos. Tanítsuk meg az embereket tej és vaj nélkül táplálkozni! Mondjuk meg nekik, hogy hamar eljön az idő, amikor a tojás, tej, tejszín és vaj fogyasztása nem lesz többé biztonságos, mert az emberek gonoszságának növekedésével arányosan növekednek az állatbetegségek is!" {Lábjegyzet:113 } Mivel a világ lakosságának többsége jól megvan tejtermékek fogyasztása nélkül is, úgy vélem, hogy az amerikaiak is jól meglehetnének. Saját személyes tapasztalatom, a betegek körében végzett munkám és az egészségügyi kutatás mind ugyanabba az irányba mutatnak, hogy az elhatározás, miszerint felhagyunk a tejtermékek, tejes ételek fogyasztásával, a jövőben jelentős egészségügyi jótéteményekkel párosul.
Bárcsak a hírközlés tárgyilagosabb lenne, amikor a tejtermékekkel kapcsolatos problémákról számol be! Mivel most nem ilyen, orvosként felelősnek érzem magam, hogy tudassam embertársaimmal a tejfogyasztással járó veszélyeket. Amikor az átfogó, teljes képet látjuk, becsületesen csak azt javasolhatom, hogy a tehén tejét tartsuk fenn a borjak részére. A borjaknak szükségük van erre a tartalmas energiaforrásra, hogy a születésük napján már járni tudjanak.
Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Pediatrics) most azt ajánlja, hogy 12 hónapos kora előtt senkit se tápláljanak tehéntejjel. {Lábjegyzet:114 } Hozzáteszik: "Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt ajánlja, hogy a csecsemőket 6–12 hónapos korukig anyatejjel táplálják." Világos, hogy a gyermekek saját anyjuk tejétől fejlődnek a legjobban. Következésképpen ajánlom és dicsérem azt a megmozdulást – országunkban a szakemberek és laikusok körében egyaránt –, ami pártolja a szoptatást. Talán eljött az idő, hogy a tejjel kapcsolatban egy új szlogent népszerűsítsünk, mely ellentétben áll az amerikai tejipar 1. ábrán {Kép:01 – Az amerikai tejipar szlogenjei} látható szlogenjeivel, és aminek már tudományos alapja van. Egy szlogen, amit a 14. ábra {Kép:14 – Az anyatejjel tápláltak a legjobban tápláltak} szemléltet, talán alkalmas is lenne.
 

A tehéntej helyettesítői most már hozzáférhetőek

Az elválasztott gyermekek és a felnőttek számára nagy bőségben rendelkezésre állnak tejszerű termékek az amerikai üzletekben, melyek alkalmasak arra, hogy a reggeli gabonaneműekre öntsük. Az egészséges élelmiszereket árusító boltokban általában korlátlan mennyiségben van jó néhány fajta és ízű tejtermék vagy más növényi tej, úgymint zab-, burgonya-, rizs- és mandulatejfélék. Egyre növekvő népszerűségük miatt és mert egyre több amerikai ismeri fel a tejtermékek veszélyét, ezek az árucikkek most már felkerülnek a megszokott élelmiszer-üzlethálózatok polcaira. Sok vásárló meglepődött, amikor meglátta ezeket a termékeket a helyi fűszerüzletek rekeszein, és azon is elcsodálkoztak, mennyire táplálóak és kielégítőek. A 15. ábrán {Kép:15 – A különféle tejtermékek tápértékének összehasonlítása} látható egy összehasonlítás, ahol a tehéntej tápanyagait vetjük össze a szójatermékek tápanyagaival.
Vegyük sorra az ábrán feltüntetett adatokat, és figyeljük meg őket! Először is a tehéntej magas foszfortartalma meglehetősen kevés kalcium felszívódását teszi lehetővé. Körülbelül 25%-ot, vagyis kb. 75 mg-ot csészénként. Másodszor: ez a mennyiség egyenlő az igen jó hatásfokkal felszívódó emberi anyatej kalciumtartalmával, ami megindokolja, hogy a csecsemő majd annyi kalciumot szív fel az anya tejéből, mint az, akit tehéntejjel táplálnak. Figyeljük meg azt is, mennyire kívánatosan alacsony az anyatej foszfortartalma! Harmadszor: a szójatermékek fehérjeszintje hasonló a tehéntejéhez, és a dúsított szójatejtermékek kalciumszintjei is hasonlóak a tehéntej kalciumértékeihez. Negyedszer: a dúsított szójatej foszforszintje enyhén alacsonyabb, mint a teljes tejé, ami azt sejteti, hogy a felszívható kalciumszintek is hasonlóak. Az Instasoynak, egy másik alternatív szójatejnek enyhén magasabb a fehérje- és kalciumtartalma, ugyanakkor kevéssel alacsonyabb a foszfortartalma. A különböző márkájú tejpótlékok és gabonaneműek B12 és más tápanyagtartalma a Függelék IX.-ben találhatók.
 

Összegzés

A tej témájával foglalkozó beható kutatásom végeredménye az a megállapításom, hogy abszolút semmi ok nincs arra, hogy egy felnőtt ember úgy érezze, egy másik élőlény tejére van szüksége egészsége szempontjából. Az összes tápanyag, amire csak szükségünk van, anélkül is hozzáférhető, hogy tejtermékekhez folyamodnánk, és egy sereg problémát elkerülhetünk, ha ettől az ártalmas táplálékforrástól tartózkodunk. Dr. Oski egyszerű, de igen világos észrevételt tett a teljesen kifejlődött emlős egyedülálló voltára vonatkozóan, amelyik olyan élelmiszert fogyaszt, ami szigorúan véve csak a kisbabáknak való. Megfogalmazása a 16. ábrán {Kép:16 – Isznak-e tejet az emlősök?} olvasható. {Lábjegyzet:115 }
Javaslom önöknek: lépjenek egy merészet, és határozzák el, hogy tesznek valamit, ami döntően hat majd egészségük és családjuk egészsége szempontjából pozitív irányban. Határozzák el, hogy befolyásukkal és példaadásukkal segítenek másoknak, hogy megszabaduljanak egy betegséget hordozó termékcsaládtól, még ha ma tökéletesen egészségesnek is éreznék magukat. Döntsék el, hogy nem költenek többet, nem tömködnek pénzt egy olyan iparág feneketlen zsákjaiba, amelyik féligazságokat beszél az amerikai közönség egészségének a számlájára. Látogassanak el a helyi élelmiszerüzletbe, vagy egészséges élelmiszert árusító szakboltba, keressenek néhány szója-, mogyoró- vagy más növényi alapú tejet, és alakítsanak ki tejtermékmentes, új életmódot. Meg lesznek lepve, mennyire ízletesek ezek a mai tejpótlékok, és rájönnek maguk is, hogy olyan utat követnek, ami előreláthatóan javít az önök és a környezetükben élők egészségén.